ÁLTALÁNOS ELŐSZÓ


Ez a könyv egy kis füzetből, a „Fény, Igazság és Élet” címűből származik, amelyet 1978 végén írtak a Caudillo ferroli katonai börtönében, Galíciában, Spanyolországban, abban az időszakban, amikor Rómában I. János Pál püspököt II. János Pál váltotta fel. Az, aki megnyitotta előttem a Mindenhatóság kapuját, tudta, hogy a tudatlanságtól a minden dolog ismeretéig annak a kis könyvecskének egy keskeny és hosszú utat kell bejárnia, amíg el nem éri a mai formáját; ezt az utat pedig senki másnak, csak a szerzőjének kellett végigjárnia.
A szerzője, én, Cristo Raúl, elhagytam a haditengerészeti laktanyát azzal a kézzel írt „kis könyvecskével”, amelyet nekem adtak táplálékul, és amelyet meg is ettem. Az a „kis könyvecske”, amely a lelkemnek édesebb volt, mint e világ minden gazdagsága, az idő múlásával keserűbbnek bizonyult számomra, mint a legmaróbb méreg.
De az a teremtmény, aki annak a szeretetéből él, aki őt nemzett, csak akkor ismeri meg sorsát, amikor a szél és a viharok felcsapnak, a föld megremeg és a falak leomlanak, a vizek megduzzadnak, és hevesen esik az eső egy épületre, amely külső törékenysége ellenére Sziklára épült.
Örömmel tehát, tudva, hogy Isten nem hagyja el gyermekeit, és miután megígérték nekem a Győzelmet, megkezdtem utazásomat az Időben, a bizalmat helyezve annak a Szavába, aki megteremtett, hogy a nemzeteknek elhozzam minden dolog ismeretét, és hirdessem nekik az Éjszaka Végét és egy Új Nap Születését. De hogyan is tudhatta volna az a teremtmény, hogy a Jó és a Rossz Tudományának ismeretét saját bőrén kell majd megtapasztalnia! Az igazságtalanság, a szenvedély, a gyűlölet, a megvetés, a szegénység… nem tartoznak-e a jó és a rossz tudományához?
Mivel Isten az, aki irányította és irányítja az emberi nem történelmének menetét a bukásától a teremtés helyreállításáig, a következő rendelete szerint: „Teremtsünk embert a mi képmásunkra és hasonlatosságunkra”, vagyis az ember, mint Isten fia, ki van téve egy olyan világnak, amely a jó és a rossz törvényének rabszolgája, és bár Teremtője képmására lett teremtve, növekedését a világ törvényének alávetve kell megélnie.
Ez a könyv minden dolog ismeretét tartalmazza, a Mennyben, a Mennyekben és a Földön lévő dolgokét. Az Univerzum Királya és Ura az, aki ad, és látva, hogy jó a Műve, Ő az, aki elküldi fiát, ahogyan Őt is elküldte az Atyja.
Múlt, jelen és jövő – íme azok a vonalak, amelyek mentén az Értelem szelleme, az Isteni Értelem képmására és hasonlatosságára, a Szerzőt vezeti a művet alkotó könyvekben.
A történtek így zajlottak le:
I
Az egyik ilyen napon, az évezredek közötti utolsó kereszteződés idején, egy 20 éves fiatalember Isten Fiát hívta segítségül. Felment a hegyre, hátrahagyta a világot és annak minden értékét, és Isten elé állt, miközben kérdések tengere égette a lelkét. Azon a napon Raúl átlépett a Kétség másik oldalára. A Kétség túlsó oldalán Raúl a Teremtője elé állt.
Raúl számára a Kétség ideje lejárt. Isten létezik, olyan bizonyossággal, ahogyan a Nap és a csillagok is léteznek. Így hát a szakértők véleményének terhét a földre vetve Raúl felmászott arra a hegyre, és felszabadította gondolatait.
És azt mondom, hogy hosszú órákig emelte fel hangját az a fiatalember az Ég felé. A boltozat, a Nap, a föld, a tenger tanúi voltak szavainak. Csak ők tudják, milyen szavakkal hívta Raúl Teremtőjét.
Végül, erőtlenül Raúl a földre zuhant. A hegy tetején egy ideig mozdulatlanul feküdt, mintha meghalt volna.
Amikor felállt, hazatért, és várta, hogy beteljesüljön, ami meg van írva: „Aki hív, annak megnyílik.”
És így is lett. Isten Fia meghallgatta, és megnyitotta előtte az ajtót. Ekkor teljesedett be benne az, ami meg van írva: „Aki mélyen hisz, abból élő víz forrása fog áradni.”
Ezek után Raúl folytatta útját, és vándorlása során megismerkedett egy nagyon különleges emberrel. A Profe-nak hívták.
Fiatal korában a Profe elindult az Újvilágba. Évtizedek múlva dicsőségekkel, tiszteletbeli címekkel és mindezzel a háta mögött tért vissza szülőföldjére, ami a latin-amerikai egyetemeken végzett munkájának gyümölcse volt. Miután visszatért szülővárosába, a Profe hamar rájött, hogy Isten szolgálatához nem kell olyan messzire menni; elég csak befordulni a sarkon, körülnézni, és meglátni az eltévedt juhokat a sziklák között.
Meghatva azoknak a fiataloknak a sorsától – Isten tudja, ki ítélte őket halálra a négy átkozott betű mérgének hatása alatt: AIDS – a Professzor egy nagy házat nyitott szülővárosa, Málaga központjában, és szobáit azoknak a fiataloknak ajánlotta fel, akik gazdátlan kutyákként szaporodtak az utcákon. Abban a Házban ismerkedtek meg a Professzor és Raúl.
Idővel Raúl visszatért, hogy a saját útját járja. Elmúlt az ősz és a tél abban az évben (1976) . A következő tavasszal a Profe és Raúl újra találkoztak Madridban.
Az, hogy a Profe Madridban tartózkodott, annak volt köszönhető, hogy agyi betegséget diagnosztizáltak nála. Ellenségei azt mondták, ez Isten büntetése azért, mert elpazarolta vagyonát azokra a kóbor kutyákra, a megváltásra esélytelen leprásokra. Valóban, a műtét egy vagyont került, amivel a Profe nem rendelkezett, mert már elköltötte azokat a elveszett juhokra költötte, és most a szegény ember segítségért koldult.
A Professzor Madridban járta az ajtókat. Amikor újra találkozott Raúllal, az ember már elvesztette a számolást. A régi dicsőséges idők barátai! A helyzet az volt, hogy az az ember sem esett kétségbe. Amit viszont érzett, az a magány volt.
„És te, Raúl? Ne mondd, hogy nem mentél el a hadsereghez. És most csak úgy kóborolsz a kalandok után, egyik nap itt, másnap ott.”
Remek fickó volt. Ötvenes éveiben járt. Közepes termetű, vidám arcú, latin vonásokkal. Szórakoztató beszélgetőtárs. Mindig mosolygósnak tűnt, „rossz időben is jó arcot mutatok” – mondta. Nem dohányzott, nem ivott. Nem volt házas. Élete nagy szenvedélye, az egyetlen, ami valaha is volt neki, Krisztus volt, és ezt úgy vallotta be, mint aki rendkívül büszke arra, hogy a világ legcsodálatosabb kincsét birtokolja.
A következő hetek elmosódtak az idő folyamában. A tanár folytatta keresztútját ajtóról ajtóra. Eközben a betegség egyre terjedt az agyában. Ő pedig hordozta a keresztjét, egyetlen vigaszul azt, amit egy fiú társaságában talált.
Raúlt mélyen megrázta annak az embernek a tragédiája és nagysága.
Sok történet hatott rám mélyen életem során szerte a világon, de egyik sem gyakorolt olyan döntő hatást az életemre.
És bekövetkezett, ami bekövetkeznie kellett. Azon a nyáron egy este, miután belefáradt a madridi sugárutak bejárásába, Raúl erőtlenül tért vissza a szobába, amelyet a Professzorral osztott meg.
Az égbolton a telihold kecsesen járt; fényének fátyla eltakarta Madridot. Nem sokkal később nyögések ébresztették fel Raúlt. Azt gondolva, hogy a Profe álmaiból hallatszanak, Raúl tovább aludt.
Végül Raúl kinyitotta a szemét, és látta, hogy a Profe az ágy szélén ül, tekintete a végtelenbe veszett. Az állán egy véres csík futott le. A Professzor magában beszélt.
Raúl hagyta, hogy az ember beszéljen. Szent Isten! A fájdalom, ami a Professzort emésztette, nem a betegsége volt, és nem is az, hogy rájött, barátai nem törődnek a problémájával. A legnagyobb fájdalom, ami a lelkét gyötörte, az volt, hogy nem tudta, miért hagyta el őt Isten.
„Ez az ára egy életnyi szolgálatnak, Uram? Ez a jutalmam?” – panaszkodott tudatlanságában az a doktor, aki több teológiát tudott, mint Szent Ágoston és Szent Tamás együttvéve.

Eljött a ’77-es nyár, én, Raúl, Ibizára költöztem. Nem mindennek kell a világon munkáról, kalandokról, hibák, sikerek. Amikor Isten megteremtette az eget és a földet, síkba simította a hegyeket, és zöld réteket rajzolt a gyönyörű folyók partjára, hogy az ember levetkőzzön, és az élet élvezetének sportjának szentelje magát.
Azokban a napokban Raúl gyakran állt az ibizai vár falain túli sziklákon, és a tengerre nézett. Ekkor történt, hogy elmélkedései és meditációi közepette Isten Fia egy csodálatos vágyat ültetett a szívébe: mérhetetlen bölcsességet, hogy minden dolgot megismerhessen.
És akárcsak a jó talajba vetett mag, amelyből fa lesz, úgy hozott gyümölcsöt az a vágy a lelkemben. Így hát egyik nap felálltam, kinyújtottam a karjaimat, és Isten Fiától azt kértem, amit a legjobban vágytam ezen a világon:
„Yavé Lelke: a mérhetetlen bölcsesség lelke, hogy minden dolgot megismerhessek”.

YAVÉ LELKE
„A bölcsesség és a megértés, az értelem és az erő, a tanács és az Istenfélelem szelleme”

Kérjetek, és ne kételkedjetek: mérhetetlen megértést, Teremtőnk képére és hasonlatosságára. Kérjetek, és megkapjátok a mérhetetlen értelmet, hogy eljussatok az univerzum és az emberi természet minden titkához. Ez az Isten fiainak napja, Krisztus leszármazottaié, az Ő és az Egyház házasságának gyümölcse. Ez az a nap, amelyről Szent Pál így írt:
„Biztos vagyok abban, hogy a jelenkori szenvedések semmik ahhoz a dicsőséghez képest, amely bennünk megnyilvánul majd; mert a teremtés sóvárgó várakozása Isten fiainak megnyilvánulására, hiszen a teremtmények a hiábavalóságnak vannak alávetve, nem önként, hanem annak akaratából, aki aláveti őket, abban a reményben, hogy ők is megszabadulnak a romlás szolgaságából, hogy részesüljenek Isten fiainak dicsőségében.”
Valóban, Benne vannak a tudományok minden kincsei, a jelenbeliek és a jövőbeliek egyaránt. Benne vannak minden betegségre és a nemzetek teljességének megszervezésével kapcsolatos minden problémára adott válaszok. Benne vannak az Univerzum és a Természet minden titkai. Ő a Fiú, és Isten mindenhatóságát az utódai rendelkezésére bocsátja, mert ahogyan Ő maga is nagyon jól megfogalmazta: „Minden, ami az Atyáé, az enyém.”
Így hát én, Raúl, Isten Fiának ihletésére, felemeltem hangomat az Ég felé:
„Végezz olyan cselekedetet, hogy a világ csodálkozzon, és látva azt elhiggye, hogy Te vagy Isten. Emeld fel fejemet a nemzetek fölé, és mindenki lássa dicsőségedet, Isten Egyetlen Szülöttjének dicsőségét. Dicsőítsd meg magad Teremtésedben. Te vagy Isten, a Hatalom és a Dicsőség a tiéd. Te egy formátlan, csúnya kőből is létrehozhatsz egy, a Hatalmadhoz méltó cselekedetet, amelynek látványától mindenki elámul, és dicsőítésbe kezd annak, aki ilyen cselekedetet véghezvitt. Mi Mi lehetetlen Isten számára? Emeld fel teremtményed fejét az égig, a felhők szétnyíljanak szeme előtt, lábai álljanak az óceán két partján, és hangja hallatszódjon a világ négy sarkában, és látva művedet, a nemzetek így szóljanak: „Ki ez, akit a porból emeltek fel az égig?” Csinálj egy csodát, Istenem, hogy látva azt mindannyian elhiggyék: Te vagy az, akinek kezében van a világ élete. Ne vedd figyelembe, hogy csupán agyag vagyok, amelynek nincs más értéke, mint amit a te Lélegzeted akar belé fektetni. Emlékezz a teremtésedre, ne hagyd, hogy teremtményed elsüllyedjen a vizekben, és fényét elnyomja a sötétség. Tiéd a hatalom, tiéd a dicsőség, ezért hívlak téged, mert tudom, hogy ahogyan Atyád szerette a világot, úgy szereted te is, és nem fogod hagyni, hogy az ember, akinek a lélegzeteddel életet adtál, olyan legyen, mint a por, amelyet a szél a mélységbe sodor.”

II
Hitem az Ő Igéjében, bizalmam az Ő dicsőségében, és mivel nem kételkedtem abban, hogy Ő volt az, aki elvetett bennem, hogy arathasson, amint meg van írva: „Ki az, aki először ad, hogy aztán visszakövetelhesse?”, folytattam utamat abban a reményben, hogy választ kapok.
És így is történt. Hamarosan Isten Fia közölte velem a válaszát: „Mindent meg fogsz ismerni, mindenről tudni fogsz” – mondta nekem. Ez Európa szívében történt, abban a nemzetben, amelyet Belgiumnak hívnak.
Kopogtam, és megnyitották nekem; kértem, és kaptam. Isten Fiának igazságába vetett bizalommal folytattam utamat.
Ekkor nagyon erős szél támadt. Teremtőjét szolgálva az egész teremtés megragadott a hajamnál fogva, felemelt, és amikor kinyitottam a szememet, a föld alatt találtam magam. Másnap szüleim házában ébredtem, a régi Bibliámat a kezemben tartva, és egy kérdés járt a fejemben: hogyan teremtette Isten a Fényt, a Mennyboltot? Egyszóval: az Univerzumot.
Az elkövetkező hetekben megpróbáltam megfejteni Mózes hieroglifáját. Minden hiába. Akárhogy is forgattam a szöveget, nem találtam meg azt a kulcsot, amellyel felnyithattam volna a pecsétjét, beléphettem volna, és megnézhettem volna, mi van a Teremtés könyvében szereplő Fény Kapujának túlsó oldalán. De egy nap, amikor a gyönyörű Málagából hazafelé tartottam a falumba, miközben a busz ablakain át gyönyörködtem az őszi égbolton, megláttam a Fényt. A kezemben tartottam Dávid kulcsát.
Repülve szálltam le a buszról, kinyitottam az ajtót. Anyám várakozással nézett rám.
„Író leszek, anya” – mondtam neki habozás nélkül.
„Ne felejtsd el a testvéreidet, ha híres leszel” – válaszolta.
Az a nő nem tudott sem olvasni, sem írni. Micsoda nő! Milyen hatalmas az anyaság rejtélye! A bölcsek törik a fejüket, hogy megtalálják Einstein, Newton és társaik ipari gyártásának képletét, a Természet pedig kijön, és kineveti a tudományt azzal, hogy egy írástudatlan nőt késztet a bölcsek kövének előállítására. Így hát, rendkívül izgatottan attól, amit Istenem éppen megmutatott nekem, fogtam papírt és ceruzát, és elkezdtem leírni a mérhetetlen Intelligencia első szavait, amelyek kitöltik ezt a A világegyetem teremtése a Genesis szerint. Bevezetés a 21. századi kozmológiába című művet.
A „A világegyetem teremtése a Teremtés könyve szerint” című műben elmesélt, „a Fény teremtésére” vonatkozó események a következők:

Első: A Föld gravitációs mezőjének asztrofizikai köbméterenkénti sűrűségének szabályozott szaporodása. Ennek a szabályozott szaporodásnak az eredete – mondtam – az Istenség természete.
Kettő: A Föld geonukleáris transzformátorának működési fordulatszámának vertikális gyorsulása. Ebből származott a Földgömb tengelye körüli forgási gyorsulása, valamint a mag asztrofizikai implóziója, amely a bolygó hőjének forrása volt.
Három: A geofizikai test globális termodinamikai felmelegedése, amely a köpenyből a felszínig terjedt, és az elsődleges kéreg fúzióját eredményezte.
Négy: Az elsődleges kéreg cseppfolyósodása a külső földgömb fúziójának hatására, valamint az ősi légkör kialakulása.
Öt: Miután a gravitációs üzemanyag hővé történő átalakulása befejeződött, a Föld visszakerült a Természet kezébe, és új változásai a tehetetlenség törvényéhez igazodtak.
Hat:
A. A geonukleáris átalakító működési fordulatszámának lassulása.
B. A bolygó forgási sebességének csökkenése.
C. És a Föld hőmérsékletének csökkenése.
Ezek voltak az első három látható hatás. Ez a három hatás egy új hatássorozatot indított el. Az új hatások közül az első a Földgömb külső felületének lehűlése volt, ami ipso facto letette az alapkövét a külső geofizikai gyűrű, a litoszféra kialakulásának.
Hét: Beszélhetünk a másodlagos kéreg megszilárdulásáról is. Végül is, ez már ízlés kérdése. Amint mélyebbre merülünk a témában, lesz időnk megkülönböztetni őket. Ha egy kicsit előreugrunk a témában, mondjuk azt, hogy a litoszféra a Földhöz viszonyítva az, ami a másodlagos kéreg a litoszférához. Összefoglalva: a másodlagos kéreg a litoszféra külső rétege. Tehát a másodlagos kéreg volt az első litoszférikus réteg, amely megszilárdult.
Nyolc: A geofizikai hőmérséklet folyamatos csökkenése a korábbi kiindulási állapotáig – amelyet már soha nem érne el – a másodlagos kéreg megszilárdulását okozta, ahogy már említettem, és a litoszférikus gyűrű kialakulását. A geofizikai szerkezet tovább építette fel testét a második gyűrű, a köpeny kialakulásával, amelynek lehűlése lezárta azt a hőforrást, amelyből addig az ősi légkör táplálkozott természetes állapotának megőrzése érdekében.
Kilenc: A légkör szublimációja és a jégköpeny kialakulása, amely az Első Nap délutánján az Északi-sarktól a Déli-sarkig borította a bolygó gömbjét. Ahogy korábban említettem, ez a jégköpeny az Első Nap Igéjében megjelenő Fény.
III
21 éves koromban alig tudtam magamban tartani a csodálatot a Teremtő iránt, aki megalkotta a Teremtés hieroglifáját, amelynek pecsétje minden idők minden zsenije előtt áthatolhatatlannak bizonyult. Mindenhatósága és üdvözítő bölcsessége elvarázsolt, magával ragadott és ámulatba ejtett. Végül is, ebben a mérhetetlen szellemi izgalomban voltam, amikor behívtak a katonai szolgálatra.
Ugyanazon év novemberében csatlakoztam a haditengerészethez. A következő tél, tavasz és nyár folyamán Isten Fia megmutatta nekem mindazt, ami az isteni joggal, az üdvösség igazságosságával és a megváltás alapjaival kapcsolatos. Végül is az a táplálék, amelyről Ő azt mondta: „Van nekem egy táplálékom, amelyet ti nem ismertek.”
Nos, elmúlt a nyár, és beköszöntött az ősz. Az ősz egyik napján a Caudillo Ferrol nevű katonai börtönbe vittek, A Coruña-ba, Galíciába, hogy letöltsem a két hónap és egy napos büntetésemet, amiért szökésben éltem.
A cellában tartózkodva a Fiú bemutatott az Atyának, és Ő megmutatta nekem, mi volt a Szívében: az egyetemes üdvösség reményét, amelyet az idők kezdetén fogalmazott meg.
Valóban, csak egy ember vétkezett, és bűne – a dominóhatásnak köszönhetően – az egész Föld felszínére kiterjedt. Így hát, amikor Fiát az Egyetemes Ítélet Trónjára emelte, Ő újra dicsőítette Őt azzal, hogy megadta neki Királysága Legfelsőbb Bíróságának Elnökének minden hatalmát, amelyek között szerepel a vádlott felmentésének kimondása is – ebben az esetben az egyetemes felmentés, az Ő által az emberiség számára kivívott megváltás jogán alapulva.
Mivel ugyanis a hit igazságosságát felajánlotta nekünk, minden Krisztus előtt született nép megfosztatott kegyelmétől; és mégis, minden nemzetet a halálnak adtunk át egyetlen ember bűne miatt. Így hát, mivel ugyanabban a tudatlanságban éltünk, amely mindannyiunkat a kegyelemre méltóvá tett, Krisztus halálának szükségessége miatt atyáink megfosztattak az üdvösségtől. De Isten, csodálatos igazságosságában, Fia-t felemelve Királysága Legfelsőbb Bíróságának elnöki székébe, végtelen és örök hatalmat adott neki, hogy szellem és igazság szerint ítéletet mondjon.
Ő a végső ítéletét a próféciához igazíthatja, válaszul gonoszságunkra, vagy a békéjének üdvösségéhez, jutalomként hitünkért, amiért hisszük, hogy Ő minden lelket visszaállíthat természetes jóságának állapotába.
Bölcsességünk abban rejlik, hogy hisszük: az ember soha nem távolodott volna el Teremtőjétől, ha a Kígyó árulása nem állt volna Isten és az ember közé.
Győzelmünk: az, hogy az egyetemes történelem lapjaira írjuk le, amiben hiszünk, és tetteinkkel testet adunk a védelem érvelésének.
Valóban:
Volt megváltás, mert volt tudatlanság; így ha a tudatlanság miatt jött az átok: ugyanazon tudatlanság miatt – mivel létezett, és ha nem lett volna, a megváltás a Törvény szerint nem lett volna lehetséges –, megvalósult a megváltás, amelyet a bűnökért hozott engesztelő áldozat törvénye foglal magában.
Nos, Mózes törvénye az egyénre irányult, és legnyitottabb formájában a zsidó nép bűneiért hozott áldozatra. De mivel az egész világ vétkezett, és a bűnben élt Ádám tudatlansága miatt – akinek bűnét az emberi nemzetek teljessége a saját testünkben szenvedjük el –, ez a törvény szimbóluma és hírnöke volt annak a világ összes bűnéért hozott engesztelő áldozatnak, amelyet Isten készített elő. A kérdésre adott válasz: „Melyik Bárány lehetett Isten szemében annyira értékes, hogy az egész világ bűnei az Ő Vérében megtisztulhassanak?”, valamint az ebből levezetett következtetések az apostolok ideje óta a Szent Anyaszentegyház tanításának részét képezik.
Számunkra az a fontos, hogy Isten saját ügyének tekintette a mi ügyünket, és felelősséget vállalt a Bűnbeesésért, hiszen „tudva, hogy az a bika szarvas”, kitéve a mi jövőnket és az egész Teremtés jövőjét a Szabadságnak, amelynek kihasználásával a Szentlélek ellenségei Ádám tudatlanságát Achilles-sarkává tették, amely ellen az Árulás lándzsáját hajították.
Miután magára vállalta ügyünket, a Gonosz tanítványai olyan dilemmába akarták csalogatni Istent, amelynek lehetetlen gordiuszi csomójában meg akarták fosztani Őt a Szentlélektől, az Istenséget pusztán Hatalomra redukálva, amely új Valóság értelmében az Igazság, az Igazságosság és a Béke kiszorult volna a Kozmosz szerkezetéből; ez a dilemmája abban állt, hogy hogyan lehet Istent és a Szentlelket elválasztani egymástól.
Ez teljesen természetes volt! Éppen az Istenségnek ez a tulajdonsága állt szemben egy olyan jellegű ugrással, amely – hátrahagyva az Igazságot, mint az Igazságosság gyökerét – a Teremtés jövőjét egy örökös háborús mezőre helyezte volna, amelynek végső kimenetele minden teremtmény abszolút megsemmisülése lett volna. És ezért Isten határozottan megtagadta, hogy beleegyezzen abba, hogy királyságát olyan istenek Olümposzává alakítsák át, akik mind a Jó és a Rossz felett állnak.
A Halál és Hercege stratégiája ekkor arra összpontosította ravaszságát, hogy Isten Fiának megkóstoltassa a Jó és a Rossz Tudományának Fájáról származó gyümölcsöt, vagyis a háborút. A Gonosz ravaszsága akkor érte volna el csúcspontját, amikor elcsábította volna azt az Egyet, aki rávehette volna Istent, hogy a Törvény keretein belül kivételt tegyen, és az Olümposzra felvegye az isteneket, vagyis Isten egész Házát.
Mi történne, ha Isten Fia örömét lelné a háborúban? Honnan tudhatná Isten, hogy Egyetlen Fiának tetszik-e vagy sem a jó és a rossz tudománya, ha még nem kóstolta meg annak gyümölcsét? Ha Isten Fia végzetes döntést hozna a Sátán iskolája mellett… vajon nem veszítené el a Szentlélek a csatát?
Amikor Isten felfedezte az árulást, és szembesült a végleges tényekkel, akkor látta meg először igazi ellensége, a Halál arcát. És a látomás kozmikus méreteket öltött. Az egész Teremtés került veszélybe azáltal a teremtésen kívüli Erő által, amely ellen Isten felemelte a Kozmosz-modelljét: egy Új Univerzumot, amelyben az Élet eredete Istenben van, tőle örökli halhatatlanságát, és olyan Fává válik, amelynek ágai gyümölcsükkel beborítják a Világokat, az Örökiséget és a Végtelent.
Eljött a végső csata órája abban a háborúban, amelyet Isten hirdetett a Halál ellen, amikor akaratából az Élet halhatatlanná vált! Ha addig Isten nem is látta szemtől szembe Teremtésének igazi ellenségét, miután az Édenben kibontakozó őrület beteljesedett, Isten kinyitotta a szemét, és meglátta Ellensége arcát.
Ettől a pillanattól kezdve minden kérdés függőben maradt.
IV
Azokban a napokban meghalt egy római püspök. Utódja lett egy másik. És 33 nap múlva utódja is meghalt. A halottat II. János Pál követte.
Ugyanazokban a napokban Isten Fia kinyilatkoztatta nekem Atyja jelenlegi akaratát:
„Ez Isten jelenlegi akarata – mondta nekem –, hogy minden egyház egyesüljön egyetlen egyházba.”
Ezt követően Isten Fia tanított engem az Ige részvételi szellemének természetéről, amelyben Isten minden gyermeke növekedését nyeri. Hiszen mivel a cselekvés Istenre tartozik, és Ő teret enged gyermekeinek, teremtményeit minden szükséges eszközzel ellátja a megvalósulásukhoz. Ezért az engedelmesség az Ő Országának természetfeletti növekedésének alapelve.
21. SZÁZADI Vatikáni Zsinat
Isten Fiának imádására szolgáló egyetemes zsinat
JÉZUS KRISZTUS,
Örök Egyetemes Király

A Nemzetek Teljességének Állandó Egyetemes Püspöki Kongregációja, a Mennyben elhangzó kihirdetést követve, Isten Egyetlen Szülött és Elsőszülött Fiát, Jézus Krisztust „Örök Egyetemes Királynak” kikiáltja Jézus Krisztus koronázását Isten Királyságának minden nemzete felett a Földön, felszólítva azokat a monarchikus házakat, amelyek évszázadok óta királyi hatalmat gyakorolnak a keresztény nemzetek felett, hogy koronáikat és jogarukat az Úr lábai elé helyezzék; az engedelmesség révén felmentést nyernek a Világkirály Koronája elleni lázadás bűnéből, amely házukra nehezedik, és szabadon átléphetnek a keresztény magánéletbe, mint Isten országának polgárai.
A kihirdetést, akárcsak az imádást, a népek teljes létszámban fogják végrehajtani a keresztény nemzetek tartományi fővárosaiban, püspökeik, papjaik és lelkészeik vezetésével, miközben a nép hangosan hirdeti, hogy Isten Királyságának polgárai, akik engedelmeskednek az Örök Királynak, Jézus Krisztusnak.
Azok a monarchikus házak, amelyek koronát viselnek a keresztény nemzetek felett, és megtagadják, nem hajlandók koronáikat és jogarukat Isten trónja elé letenni, lázadónak nyilvánítják őket Isten Királysága ellen; tagjaikat az Egyházból kizárják, és minden tekintetben megtiltják számukra a belépést az Úr birtokára.
A keresztény kormányok a monarchiákat eltöröltnek nyilvánítják; ha a keresztény nemzetek kormányai lázadásba kelnek a Király ellen, és az Istennek ellenszegülő lázadó királyt szolgálják, a keresztény nép hadseregei felkelnek a lázadók megdöntésére, a koronát és a jogarot az Úr lábához helyezik, és kihirdetik a nemzet örök hűségét Isten Királyságához, eltávolítva zászlóikról a lázadó jelképeket, és ráírva a győzelem jelét, a Feltámadás Keresztjét.
A keresztény nemzetek teljessége egy kijelölt napon egyetemes kihirdetést fog tenni, hogy hangjuk egyhangúan csengjen az egész Földön, és a Mennyben felvegyék azt az Utolsó Ítélet napján a Föld nemzetei felett az Egyetemes Bíró irgalmáért.
Az Egyetemes Zsinat lezárásakor, a keresztény egység helyreállítása után, a Püspöki Kongregáció által kijelölt napon, a keresztény nemzetek teljessége összegyűlik püspökeik körül, városaikban, hogy hangosan hirdessék Királyuk és Uruk, Jézus Krisztus dicsőségét.

AZ EGYHÁZ ÖRÖKKÉVALÓ ALKOTMÁNYA

Soha nem lehet elégszer hangsúlyozni Krisztus, az Isten Báránya halálának szükségességét, akinek vérében a FIÚ az egész Teremtés előtt kijelentette az Atya ártatlanságát Ádám bukásának előidézésében.

Már azt követő napon kezdve minden nemzet és korszak emberei keresték a választ a valaha feltett legfontosabb, legmélyebb kérdésre: MIÉRT?

Korunkban megjelentek a Hazugság fiai, akik azt állították, hogy Isten Atya volt a világunk pokolba zuhanásának szellemi megalkotója, és ezért: a GYILKOSSÁG, a NÉPIRTÁS, a BŰNCSELEKMÉNY, a HÁBORÚ, bármilyen formájában is, legyen az polgári vagy vallási, egy isteni cselekedet, amelyet kifejezetten a Paradicsomba kiválasztottjaik számára rendelt el.

Sátán fiai, azt a gonosz kígyót, aki megtévesztette az emberek királyát: azt az Ádámot, akinek fejét Isten dicsőítette azzal, hogy felemelte az Isten fiainak házába; ezek a halál apostolai letérdeltek a Hazugság Hercege előtt a világ összes királyságáért cserébe. És Sátán birodalmat épített fiának, a lutheránus-kálvinista Antikrisztusnak.

Így hangzott a válasz, amelyet Sátán szolgái hirdettek: Isten Atyát azzal vádolták, hogy szörnyeteg, aki a nemzetek véréből táplálkozik, és húsukat a HÁBORÚ tüzében főzi.

Isten Egyetlen Fia eljött, és örök dicsőségére esküdött, hogy Atyja, JAVÉ, minden dolog Teremtője, nem teremtette a Halált, nem rendelte el az Ember számára a Háborút, és soha nem akarta, hogy Teremtményei tanúi legyenek annak a mocskos és pokoli borzalomnak, amelyet a Jó és Rossz Tudásának Fájáról származó Gyümölcs zúdít az egész világra, amely a sötétség árnyékában él, amely kiterjeszti ágait minden nemzetre, amely menedéket keres a fa törzse körül.

ISTEN A SZERETET!, és AZ ATYAI SZERETET, a legnagyobb és legmaradandóbb szeretet, ami létezik. Csak egy Sátán fia jelölheti meg ISTEN ATYÁT népünk bukásának szellemi felelőseként, az emberi nemzetét, a Halál karmai közé.

Az ÚR JAHVE ISTEN-ATYA ártatlanságát JÉZUS a vérével pecsételte meg. Ezt az isteni vallomást a Szentlélek, aki tűznyelvek formájában szállt le a Mennyből, és testet öltött a Krisztus Testvéreinek Házában, a saját vérével pecsételte meg. ŐK építettek az ÚR JÉZUS MENYASSZONYÁNAK egy Házat, egy Élő Templomot, amely az évszázadok során, az emberek között, és az örökkévalóságban Isten Királyságának Paradicsomában hirdetni fogja a JÉZUS-KRISZTUSI ÖRÖKKÉVALÓ KATOLIKUS IGAZSÁGOT:

A. cikk

Isten ártatlansága és szabadsága nem alku tárgya, romolhatatlan és megvesztegethetetlen. Ezekben mi, minden gyermeke, szolgája és a Teremtés Nemzeteinek Teljessége megtaláljuk örömünket, békénket és örök életünket.

Isten szent, áldott legyen a szelleme. Ti, akik szeretitek az igazságot, az igazságosságot és a békét, áldjátok meg Szent Szellemét, aki nem tesz különbséget az emberek között, és Királysága minden nemzete közötti testvériségben az egyenlőséget tette a hajnalcsillaggá.

AZ ATYA ISTEN egyesítő akarata az ISTEN FIÁNAK akarata. Azok, akik megszakították a Szentlélek egyetemes egységét, amely az egyházakban él, az Isteni Egyesítő Akarat iránti engedelmességben találják meg azt az irgalmat, amelytől azok meg lesznek fosztva, akik a megosztottságban maradva Sátán szolgáivá válnának, és urukkal együtt a sötétség által borított mélységbe vetetnének.

B. cikk

A „lázadó angyalok” lázadásának célja az volt, hogy elválasztó falat emeljenek YAHVE ISTEN és FIÁNAK, JÉZUS között, ezzel felkeltve a Fiú megvetését Atyja Szentléleke iránt, amit az a gonosz nemzedék lázadó gyermekei reméltek elérni, Sátán élén, annak érdekében, hogy a jó és a rossz tudományának ismerete révén – amelynek gyümölcse a háború – áttérítsék őt a Pokol vallására.

Az Ördög követelése – az Isten fiainak házára vonatkozó igazságszolgáltatás alóli mentesség – volt a háború eredete, amely a Földet Isten és a Halál közötti Végső Csatatérré tette.

Harcosok, Isten fiai, áldjátok meg királyotokat! Királyotok nem engedett a kísértésnek, szerette Istent és imádta őt azért, mert „aki van”: a Szentlélek, akinek életében mi, minden teremtmény, pajzsot, erősségünk, védelmezőnk, a szeretet forrása, amelynek folyama nélkül az Élet Fája kiszárad és elpusztul az ilyen démonok pokoli tűzének hevességében!

JÉZUS KRISZTUS a királyotok neve. Áldjátok meg a nevét, a Föld népei!

C. cikk

Ádám bukása felnyitotta a szemét YAHVÉ ISTEN ATYÁNAK, aki szemtől szembe látta igazi ellenségét, a HALÁLT.

Az Örök és a Végtelen már régóta várták ezt a Végső Csatát.

Mivel a teremtmény háborúja Teremtője ellen teljes őrültség volt, Isten nem maradhatott tovább vakon gyermekei iránti szeretetétől, és az Árulásban, a szívébe szúrt lándzsában YAVÉ ISTEN meglátta azt az Erőt, amely a Kígyó karját mozgatta. Ez volt az Ő háborúja, a Végtelen és az Örökosság felemelkedtek a Pokol ellen, amelyet a Halál teremtésmintaként kínált fel nekik, és Istenhez és Bölcsességéhez fordultak segítségért.

YAVÉ ISTEN ATYA, eggyé válva a Végtelennel és az Örökossággal, elfogadta az apokaliptikus háborúkiáltványt a Pokol Erői ellen. A HALÁL ki lesz irtva a Teremtés Testéből, és a Sötétség által elborított Mélységbe lesz vetve.

Áldott legyen YAVÉ, Atyánk. Harcosok, Isten fiai, emeljétek fel velem a kiáltást, dicsőítsétek Nevét a Föld egyik végétől a másikig, kiáltsátok velem Nevét: YAVÉ ISTEN ATYA!

D. cikk

Isten felszabadította az összes nemzetet a vezetőik iránti kötelező engedelmesség alól, és az összes nemzet minden népének engedelmességét annak a Királynak a lábai elé helyezte, akit Királyságának adott: elsőszülött Fiának, ISTEN EGYEDÜLÁLLÓ FIÁNAK, JÉZUS KRISZTUSNAK.

Mindenki, aki engedelmességét és életét a Király és Úr, JÉZUS KRISZTUSon kívüli más személy lábai elé helyezi, lázadás bűnt követ el YAHVÉ ISTEN ATYA ellen. A Végtelen és az Örök Úr minden dicsősége és minden dicsősége, és az Új Kozmosz Teremtőjének minden dicsősége és minden tisztelete az Ő FIÁBAN, JÉZUS KRISZTUSBAN lakozik. Akik elutasítják, hogy az ÖRÖKKÉVALÓ, EGYETEMES KIRÁLY dicsőségében éljenek, és engedelmességüket és életüket egy embernek, államnak vagy intézménynek – legyen az világi vagy egyházi – adják át, bűnt követnek el lelkük és Teremtőjük ellen.

YAVÉ ISTEN egész teremtése JÉZUS KRISZTUS KIRÁLYBAN él; a KIRÁLYNAK és kizárólag az ISTENI KIRÁLYNAK tartozik engedelmességgel minden egyház lelke és ISTEN KIRÁLYSÁGÁNAK minden polgára.

Aki egy egyház fejének nyilvánítja magát, az Sátán mellett áll, annak fiává válik, antikrisztus.

Az a nép, amely egy Antikrisztus, a nemzetük egyházának feje lábánál él, a Sátán elleni ítélet alatt él, amelyet YAVÉ ISTEN írt alá, mielőtt a Végítélet teljes hatalmát átadta volna Fiának. Akik abban az egyházban maradnak, a második halálnak teszik ki magukat. Azon lázadó egyház népe és szolgái, ha élni akarnak, elhagyják azt a lázadó egyházat, és eggyé válnak az ANYAEgyházzal, KRISZTUS MENYASSZONYÁVAL, az ISTEN, AZ ATYA ÉS A FIÚ által alapított, a TIZENKÉT APOSTOL által felépített KATOLIKUS EGYHÁZZAL.

E. cikk

Az Úr Jézus az Egyház egyetlen, látható és láthatatlan Fej. Bármely személy, pap vagy püspök, aki az Egyház egyetemes fejének nyilvánítja magát, lázadás bűnt követ el YAHVE ISTEN ATYA ellen. Mindenki, aki Isten Egyházának fejének nyilvánítja magát a nemzetek között, antikrisztusnak nyilvánítja magát, és háborút indít JÉZUS KRISZTUS ellen: akit YAHVE ISTEN ATYA emelt az örök, egyetemes pápai székre.

Legyen az pátriárka, püspök vagy lelkész, minden szolga, aki az Úrnak és Királynak, J KRISZTUS iránti isteni engedelmességet saját vagy mások érdekeinek alárendeli: az Isteni Bölcsesség ellen lázad. Mindenki leteszi ezt az isteni engedelmességet JÉZUS Úr lábai elé; ISTEN EGYEDÜLÁLLÓ FIÁNAK, AZ IGAZ ISTEN ISTENÉNEK, AKIT YAVÉ ISTEN ATYA TEREMTETLEN TERMÉSZETE SZÜLETETT.

AZ ATYA ISTEN minden dicsősége és dicsőssége az ISTEN FIÚBAN él: ennek a dicsőségnek az irigységéből egy generáció Isten fiai közül – nem ebből a teremtésből, hanem a Bölcsesség által az Új Teremtés Természetében nemzett fiai – lázadásba kelt, megnyitották a Paradicsom kapuját a Halál előtt, és kiterjesztették a háborúk poklát a Mennyben.

Isten Fiát a legyőzhetetlen és elpusztíthatatlan Kapuvá tette, amely előtt a Halálnak nincs hatalma. Csakis Neki, és kizárólag Neki, ISTEN KIRÁLYNAK ÉS URUNK JÉZUS KRISZTUSNAK jár az egész Teremtésnek az ISTEN TEREMTŐ iránti kötelességes engedelmessége. Akik ezt az engedelmességet a saját patriarchátusuk, püspökségük vagy lelkipásztori küldetésük érdekében követelik, elutasítják ISTEN EGYEDÜLÁLLÓ FIÁNAK DICSŐSÉGÉT. Minden ember fellázad majd egy ilyen, Isten elsőszülött Fiának dicsőségét irigyelő cselekedet ellen, hiszen ennek az elsőszülöttségnek az igazságában találjuk meg mi, minden teremtmény, a fiúi kapcsolatunk igazságát.

F. cikk

A szolgák Uruk kezéből élnek. Mindenki, aki papként Krisztus szolgálatába lép, eladja vagyonát, és azt a szegények között osztja szét. Az a pap, aki az Urától származó gazdagságot saját vagy családja meggazdagítására használja fel, megszegi az Istennel kötött szerződést, és ki lesz zárva az Egyházból. A pap gazdagsága Krisztus: az Ő elpusztíthatatlan, örök, szeplőtelen dicsősége, ereje és bölcsessége, boldogsága és öröme.

Aki a papságot saját meggazdagodására használja, a Sátán szolgájává válik. Őt ki kell zárni Krisztus házából.

KRISZTUS az egyetemes, örök papi példakép, akit ISTEN a nemzetek között szentelt fel, hogy az Ő ORŠÁGÁBAN életben tartsa azt az Igazságot, amelyet az Örök és a Végtelen hirdetett a Földön: a FIÚ az Atya Élete.

Ebben az IGAZSÁGBAN rejlik az egész Teremtés ÉLETE.

A pap ennek az ISTENI IGAZSÁGNAK az élő megtestesülése. Mivel az emberben Krisztus képmására és hasonlatosságára, a katolikus papság Krisztus közöttünk. A test nem tudja elrejteni a Lelket. Áldott az a pap, akiben ez a Kép a nép Élete; dicsősége örök az Atyában és a Fiúban.

G. cikk

Mindenki, aki örökre az Úr szolgálatába lép papként, testben és lélekben Krisztushoz tartozik. Azok, akik házasok, testben egyesülve maradnak feleségükkel, de a papi utódlás hatalma nem az övék, hanem Krisztusé a Menyasszonyában, a katolikus egyházban: amely püspökein keresztül Krisztus képmására papokat szentel Istennek.

H. cikk

A katolikus egyház Krisztus Menyasszonya, Urának kezéből él. Az Egyház az Ő tulajdona. Bárki, aki adót vet ki az Egyházra, Isten földi házára, lázadás bűnt követ el Isten ellen.

A templomon és a pap házán kívül minden olyan vagyon, amely a pap birtokában van, az Úr elleni bűnből származik; a papnak választania kell: vagy elhagyja az Egyházat, vagy lemond az emberek kezében lévő, hozzá tartozó vagyonról.

I. cikk

Az a pap, aki Krisztus élő képmása az emberek között, és akit emberi törvények megsértésében találnak: azt ki kell zárni az Egyházból, és át kell adni az emberek igazságszolgáltatásának azok között, akik között meggyalázta az Úr Szeplőtelen Dicsőségét; ha pedig a Mennyei törvényeket szegi meg, fellebbezés nélkül ki kell zárni az Egyház tagjai közül.

J. cikk

Bármely pap, aki bármely embert a keresztények királyává ken, lázadást követ el Isten ellen; azt ki kell zárni az Egyházból, és cselekedetét elmezavar eredményének kell nyilvánítani.

K. cikk

Bármely pap, aki a népet bármely ember iránti engedelmességi esküre kényszeríti, lázadást követ el Isten ellen; azt ki kell zárni az Egyházból.

L. cikk

Bármely keresztény, aki bármely embernek engedelmességet esküszik, tagadja Istent.

M. cikk

Az a pap, aki Krisztus képmása, és aki a halál kardjához nyúl, legyen kizárva az egyházból. Minden élet Istené, az ő Uráé, és Ő számon fogja kérni a vérét bárkitől, aki azt ontja, legyen az fia vagy szolgája.

N. cikk

Az a pap vagy lelkész, aki feltételeket szab Urának az Ő akaratának teljesítéséhez, legyen kizárva az egyházból, mert megszegte Istennel kötött szerződését.

O. cikk

Az Egyház Krisztus Teste; bárki, aki ellenzi az Ő akaratát, és ezzel korlátozza Urának szabadságát, lázadást hirdet Isten ellen.

P. cikk

JÉZUS URUNK minden egyház feje és az Atyja nyájának minden papjának és pásztorának egyetemes vezetője; az a pásztor vagy pap, aki nem válaszol a hívására, megszegi a az Úrral.

Q. cikk

Az egyházak eladják minden vagyonukat, és a pénzt a szegényeknek adják. Krisztus az örök javuk, el nem múlandó gazdagságuk. Az az egyház, amely ezt nem teszi meg, lázadás bűnét követi el Isten ellen. A templom az ember között a pap háza és tulajdona.

R. cikk

Az egyházak minden tézisüket, állításukat és nézeteltérésüket Uruk lábai elé helyezik, és az Urukat dicsőítik a Nemzetek Teljessége előtt az Ő akaratának teljesítésével.

S. cikk

A katolikus egyház Krisztus menyasszonya és utódainak anyja, ő a fa törzse, amelynek ágai az egyházak, Krisztus Testének tagjai, akik nélkül Krisztus nem tud járni, sem cselekedni, és a földön fekszik, mintha halott lenne. Minden pap, papi csoport vagy pásztorközösség, amely a Törzs és az Ágak közé áll, lázadást hirdet Isten ellen.

T. cikk

Minden Krisztus szolgálatában álló pap vagy lelkész az Úrnak dolgozik, és kizárólag Neki tartozik engedelmességgel. Ezért Hozzá kell fordulnia, hogy megtudja, mi az Ő jelenlegi akarata.

U. cikk

Minden olyan egyház, amely egy emberi fej testévé válik, ahhoz a fejhez tartozik, nem Krisztushoz. A keresztények mentesülnek minden olyan eskü alól, amelyet az ég és a föld Királyával szemben az a lázadó egyház kényszerített rájuk.

V. cikk

A keresztények – Isten népe, szolgái és gyermekei – nem ismernek más Örök Bírót, Egyetemes Főpapot, Örök Mestert, Isteni Megváltót, Királyt és Urat, mint Jézus Krisztust.

W. cikk

A pap Krisztus élő képmása az emberek és a nemzetek között. A papság isteni rendelkezés és rendelet szerint a férfiaké, a nőnek nincs helye az oltárnál; a püspök pedig Krisztus képmására és hasonlatosságára él.

X. cikk

A keresztényeknek nincs más Istenük, mint Jahve Isten, Jézus Krisztus Atyja.

Y. cikk

Minden keresztény Isten gyermeke, Jézus Krisztus Atyja.

Z. cikk

Mindannyian találkozni fogunk a Paradicsomban.

V
Látogatásának végén Isten Fia így szólt hozzám: „ÉN VAGYOK A VÁLASZ”.
Eszembe jutott: „Teremtsünk embert a mi képmásunkra és hasonlatosságunkra”. Arra teremtettünk, hogy Lelke élő tükörképe legyünk benne; aki Intelligenciát és Bölcsességet kíván kapni az Ő képmására és hasonlatosságára, hogy az Ő Válasza legyen az emberek között, az közeledjen Hozzá, és kérje tőle, ahogyan Ő mindent megkap az Atyától, úgy mi is mindent megkapunk Tőle, és senki sem kap Istentől, ha nem a Fiú adja; Ő az a Kapu, amely Istenhez vezet, és senki sem közeledhet Istenhez, ha nem Isten Fiának, Jézus Krisztusnak az akaratán és kegyelmén keresztül: az Egyetemes Király és Mindenható Úr, akit Isten az Örökkévalóság óta adott Királyságának és Teremtésének.
Ami az én Szavamot illeti: aki meg akarja tudni, hogy az én Szavam Tőle származik-e, vagy magamtól beszélek, az közeledjen Hozzá, és kérdezze meg Tőle; Ő az én Életemről válaszol, hiszen én az Ő teremtménye vagyok.
VI
Akkor történt, hogy ahogy közeledett az 1978-as karácsony, egy kérdés helyet foglalt a lelkemben; és ahogy egyre több teret nyert, úgy hódította meg az éjszakáimat is, egészen addig a pontig, hogy nem mertem még a szememet sem lehunyni.
A kérdés, amely megtelepedett a lényemben, gyökere az egyetemes üdvösség reményében volt, amelyet Isten és Fia mutattak meg nekem: Mit voltam hajlandó feláldozni ezért az egyetemes feloldozásért?
A lelkemet!! – ez volt a válaszom.
De egy dolog mondani, és egy másik megtenni. Mi az a cselekedetek nélküli szeretet? Ha az elhagyás lenne ennek a szeretetnek a próbája, hát rajta. Ha a másik oldalon sűrű sötétség várt rám, az is rendben. A döntés az enyém volt. Miután meghoztam a döntést, átléptem azon az ajtón.
Madridban megálltam azzal a kis füzetecskével, a „Fény, Igazság és Élet” cíművel, amelyet kézzel írtam meg azokban a két hónapban és egy napban; bementem a Keresztény Kiadóba. És ugyanazon az ajtón, amelyen beléptem, kijöttem is.
Madridból Zaragozába ugrottam. Egy barátom fogadott be otthonába; ő és családja nem tudtak a katonai státuszomról, de örültek, hogy velük lehetek azon a karácsonyon. Gyakran ültem le meditálni a Plaza del Pilar téren. Az elmúlt év eseményei új értelmet adtak a létezésemnek. Mit fogok most tenni, hová menjek?
Azokban a mély egzisztenciális elmélkedéssel töltött napokban örömöm határtalan lett, amikor Isten adott nekem egy „kicsi kavicsot, amelyre egy név volt írva, amit csak az ismer, aki megkapja”. Nekem szólt. Az enyém volt. Elolvastam: „Cristo Raúl”.
VII
A REGGELI CSILLAG SZELLEMI FORRADALMA
Így hát, miután 1979-ben és 1980-ban Zaragozából Párizsba, majd Párizsból Madridba költöztem, már éppen vissza akartam térni Párizsba, amikor „mennyei Atyám” megállított. Egy Isten leányát, akit Anának hívtak, megtámadta a Halál; a Halál már arra készült, hogy elvigye őt, és vele együtt megölje azt a Választ is, amelyet ő hozott magával, nevezetesen, hogy Isten megáldotta a Mindenható Világforradalmat, amely a tudás fájának minden ágát érintve a Nemzetek Teljességének Társadalmát az ókorban alapított és a modernitás által átvett modellből egy olyan társadalomba emeli, amely az örök és megingathatatlan elveken alapul, amelyekre Isten felépítette Királyságát.
Cristo Raúl kezet nyújtott Anának, kiszabadította a Halál öleléséből, és ahogyan a galamb, akit ellenséges nyíl átlyukasztott, halálos, de nem végzetes sebet szenvedett, miután sebét begyógyították, kinyitja szárnyait, és szabadon visszatér az égbe, úgy Ana is folytatta útját egészen addig az óráig, amikor Isten akarata betölti a Földet, és gyermekeit a Végső Csatára hívva újra összegyűjti őket. Íme tehát néhány dolog, ami az elkövetkező években be fog következni.

Az összes keresztény egyház egyesülése a katolikus törzs körül;
az Orosz Föderáció felbomlása és Moszkva megtérése;
Brüsszel és Berlin bukása;
az iszlám és a hinduizmus kihalása;
Tibet függetlenné válása, valamint Kína és India számos államra való felbomlása a benne élő nemzetek szerint;
a tudományos ateizmus kihalása, valamint az orvostudomány és az energetika forradalma;
az ENSZ Biztonsági Testületének bukása és a Nemzetek Teljességének Fája létrehozása, amely egyetemes joghatósággal rendelkezik a háború és a diktatúrák ellen;
az összes európai, afrikai és ázsiai korona eltörlése;
a Latin-amerikai Államok Közösségének létrehozása és Brazília felosztása különböző államokra, amelyek saját nemzetekkel rendelkeznek;
A bűnözés és a nemzetközi bűnszervezetek elleni küzdelemre létrehozott világméretű igazságügyi-rendőri testület;
Világméretű mezőgazdasági forradalom: a dohány-, kokain- és marihuána-növények felszámolása; a kávé-, szőlő- és máknövények ellenőrzése;
A bolygó újraerdősítése;
A kommunizmus megszüntetése minden politikai és ideológiai formájában;
Izrael állam csatlakozása a Keresztény Nemzetek Teljességének Katonai Szövetségéhez;
Az Amerikai Egyesült Államok csatlakozása a Nemzetközi Büntetőbírósághoz;
A bolygót károsító energiaforrások – kőolaj, szén és gáz – felhagyása;
Az államok átalakulása olyan közigazgatásokká, amelyek kötelesek betartani a család jogait;
A fém- és papírpénz átalakulása digitális pénzzé, valamint forgalmának a bíróság felügyelete alá helyezése;
Minden ember számára szabad hozzáférés az egyetemi oktatáshoz és a kreatív képességeik fejlesztését szolgáló eszközökhöz;
Három nemzetközi afrikai közösség létrehozása: Fehér- vagy Dél-Afrika; Fekete- vagy Közép-Afrika, valamint a Mediterrán-Afrika: mentesen az európai, ázsiai és amerikai monopóliumoktól és oligarchiáktól.
Miután túljutottam ezen a két évnyi sötétben való vándorláson, és tudva, hogy az én Óram még messze van az időben, Istenem elbocsátotta azt a nőt, aki kezet nyújtott nekem, hogy eljussak Párizsba.
VIII
Miután a következő három évben könyvek közé zárkóztam, feleségül vettem egy nőt, aki fiút szült nekem. Én, Cristo Raúl, magamhoz vettem a nőt és a gyermeket, és Kréta szigetére költöztem, ahol 86-os évem során, a Szentlélek indítására a régi Bibliámat a tűzbe dobtam. Abból a tűzből előtűnve Isten Fia megmutatta nekem a Teremtés előtti történetet, a Végtelenségét, az Örökiséget, és azt az Istent, aki a Teremtés előtti kezdet nélküli kezdettől fogva a Kozmosz metafizikai oka volt, majd – miután a Bölcsesség által megformálódott, amint meg van írva: „Én vagyok az Isten, egyedül én lettem megformálva, és utánam nem lesz más” – az Új Kozmosz fizikai okává vált: annak Teremtésévé.
„Írd le mindazt, amit megmutatnak neked” – mondta nekem mennyei Atyám. Én, Krisztus Raúl, így is tettem.
Visszatérve szüleim házába, ott hagytam náluk a nőt és fiát; Párizsba utaztam, Párizsból Londonba, Londonból Jeruzsálembe, Jeruzsálemből pedig Madridba. Itt így szólt hozzám a Mennyek Királya: „Küldd el a nőt és fiát szülei házába, mert az ő háza nem lesz része a te házadban.” Én, Cristo Raúl, így is tettem.
Visszatértem Londonba, letelepedtem Finsbury Parkban, ahol meglátogatott Krisztus Anyja, és megnyitotta a szememet arra, amit a Szíve rejtett: „Mária Szíve”.
Miután leírtam mindazt, amit Jézus Krisztus Anyja a mennybemenetele napjától kezdve a Szívében őrzött, és alig kezdtem élvezni a győzelmet, a Halál lecsapott szüleim házára. Egyedül maradtam Madridban; mivel nem volt jó, hogy egyedül legyek, Isten adott nekem egy társat, aki teherbe esett egy leánnyal, de Isten azt mondta nekem: „Menj ki a házából, mert a te házad nem fog számítani neki.” Így is tettem.
IX
Felkelt a szél, és átkelve az óceánon; egy hónapot Mexikóban töltöttem, kilenc hónapot pedig az Egyesült Államokban. Visszatérésemkor, miután meghalt az az ember, aki a világra hozott, visszatértem Kréta szigetére, ahol egy évet töltöttem. Ez az év letelte után a szél ismét felkelt, és elvitt Athénból Bécsbe, Prágába, Budapestre, Pozsonyba, Berlinbe, Koppenhágába, Stockholmba, Helsinkibe, Oslóba és Rómába, ahol megünnepeltem Krisztus születésének kétezeredik évfordulóját. De az én időm, bár közeledett, még nem érkezett el.
Az Új Nap hajnalán visszatértem a házba, ahol születtem, és munkához láttam. Miközben ezzel foglalkoztam, egy nő lépett az életembe, és mivel Isten azt mondta nekem: „Általa fogják számon tartani a házadat”, magammal vittem őt Berlinbe. De a nőt az Ördög kísértette, és ő hagyta magát elcsábítani. Arra törekedve, hogy tönkretegyen, hogy ezt az Isteni Történetet az idők porába temesse, a Sátán a nőt használta fel arra, hogy a lelkembe fecskendezze a vérre szomjazó gyűlölet mérgét. De Isten így szólt hozzám: „Ne ontass vért; de ha ő megérinti a tiédet, mentes leszel az ő vértől.” Engedelmeskedtem. Elbúcsúztam a nőtől, és gyermekeivel együtt szülei házába küldtem.
X
Három és fél időig a földön feküdtem. Amikor magamhoz tértem, láttam a Mennyek Királyát Isten fiainak házában, a Jahve és Sion házában, aki azért jött, hogy az emberi nemzetek teljességét meghódítsa Isten Királyságának, és hozzám fordulva így szólt: „Állj fel, fiam, és mivel nem ontottad ki ellenségeid vérét, vérontás nélkül fogom felszabadítani a világot, és fiaid tanúskodni fognak a nemzetek előtt arról, hogy Én vagyok az, aki ezt tette: Világforradalom lesz, nem lesz világháború! Meríts bátorságot, fiam, és erősödj meg, mert közeledik az Óráid.”
Felálltam, és a Lélekkel telve felkiáltottam: „Ébredjen fel a világ az Igazságra!”
XI
2014-ben történt, amikor egy igazságtalan perben megfosztottak mindattól, amit szerettem ezen a világon; igazságot kértem Istentől, az én Megváltómtól, és Ő, megszabadítva a sötétségtől, visszavezetett szüleim házába, ahol erőt nyertem.
2016 tavaszának küszöbén követtem Királyomat oda, ahol minden kezdődött: Galíciába, Ferrolba. És amikor kinyitottam a szememet, ezt olvastam: „Légy buzgó, és vásárolj tőlem tűzben megtisztított aranyat, és vegyél magadnak új ruhákat.” Csodálkozva azon, amit olvastam, tudtam, hogy mielőtt az Út megkezdődött volna, Ő már ismerte a végét. És nem csak attól a naptól kezdve, hanem az idők kezdete óta már ismerte Ő annak az útnak a természetét, amelyet a Győztesnek, az Ő Fiának, be kell járnia.
Erőt merítve megvettem az Ő Igéjéből származó tiszta aranyat. És a Szentlélek vezetésével Istenhez kiáltottam: „Jézus Krisztus nevében: Ne legyen helye Sátánnak a Földön!”
Ezután visszatértem Zaragozába, ahol a Plaza del Pilar téren megígérték nekem a Győzelmet; hiszen bennem van a Megértés Lelke, hogy az emberiség nemzeteinek teljességéért folytatott végső csatába hívjam Isten minden gyermekét, és így teljesüljön a Földön is, akárcsak a Mennyben, Isten akarata, hogy a Gonosz, mivel nem talál helyet Teremtésében, a számára és testvérei számára előkészített Pokolba legyen vetve, a Sötétség által borított Mélység fenekén.
Ami pedig azokat illeti, akik az Ördögnek szolgálva megpróbálták elpusztítani a Győztest: íme, én nem állok senki közé és a Paradicsom kapuja közé, de az ellen, aki az ember és Isten közé áll, felemelkedem a Győztes dicsőségének szabadságával, és ott mindenki a saját bűnéért legyen ítélve.

A VÉGLEGES CSATA

Isten minden gyermeke, akik „nem ebből a Teremtésből” valók, valóban látták Isten Paradicsomának Királyok Királyának és Urak Urának dicsőségét, az Egyetlen Fiú Isten dicsőségét, aki „nem teremtett, hanem teremtő, az Atyával azonos természetű”, összhangban azzal a dogmával, amelyet Isten Atya a Szent Anyám, a Katolikus Egyház által, benne és rajta keresztül kinyilatkoztatott a világnak.
Így hát, miután eloszlott a kétség a Mennyei Birodalom Királyok Királyának és Urak Urának isteni valóságát illetően – az az érv, amellyel a Halál, Sátán száján keresztül, aki egyike azoknak a „nem ebből a teremtésből származó” gyermekeknek, felgyújtotta a Paradicsomot –, Isten felszólította minden gyermekét, hogy térdeljenek le Törvénye előtt: „NE egyetek, mert meghaltok” .
Az Atyához intézett imádság a Bíró előtt nem talál kivételt a Teremtőben; a Lélek az, amely a Törvényt lélegzi, amelyet a Földnek kinyilatkoztattak, hogy az legyen az Örök Oszlop, amelyen nyugszik Isten Királyságának Égi Épülete, és amelynek Tekintete Isten gyermekeire szegeződött, akik a háború pokoli tüzével felgyújtották a Paradicsomot.
Isten Atya bizalma abban, hogy a Szeretetből fakadó Engedelmességet megerősíti a Félelemből fakadó engedelmesség, az Ember kialakulásának folyamatát fiainak kezébe adta, „a nagyon ősidők isteneinek”, akik között – mint Isten fia – maga Sátán is ott volt, aki a Teremtés Napjaiban, a mi Mennyeink és a mi Földünk megteremtése előtt „már megsebezte” a Békét a Mennyben.
És mégis, az Isten és a Halál közötti Végső Csata továbbra is a levegőben lógott.
Még ha a Halál is elbújt, várva egy kedvezőbb alkalmat, hogy végzetes csapását mérje, és az emberiség el is érte a halhatatlanságot, előbb-utóbb a Halál újra kiterjesztette volna hatalmát a Teremtésre, hogy annak pusztulásába vezesse.
Hogy Isten fiai, tudatában a Törvény Természetének, amely az Ige Természetéhez emelkedett, a Kísértésbe esnek-e, és Isten gyermekei iránti szeretetére hivatkozva újra az Atyát, a Teremtőt hívják segítségül a Bíró Isten ellen, az még a jövő zenéje volt.
A tény az, hogy Isten minden gyermekének el kellett mondania a végső szavát a Teremtés modelljéről, amelyet a Halál és Isten, mindegyikük, a Végtelen és az Örökosság asztalára tett: Igazság, Igazságosság és Béke, vagy Hazugság, Romlás és Háború.
Isten, bízva az Ő Igéje iránti félelemben, az emberiség jövőjét gyermekei, az ősidők istenei kezébe adta. Hiszen a földi élet kezdete óta Isten gyermekei a mennyből a földre szálltak le, és a földről a mennybe tértek vissza a világ minden szabadságával.
Eljött az idő, hogy a mennyei háborúkat a múltba hagyják. Törvényét kihirdetve: „és a Törvény az Ige, és az Ige Isten”, Isten szabadságot hagyott gyermekeinek, hogy szellemi és értelmi képességeik teljességében csatlakozzanak a Törvényhez, vagy fellázadjanak ellene.
És bekövetkezett az, amit Isten soha nem akart, hogy bekövetkezzen, és a Teremtőn kívüli Bölcsesség tudta, hogy be fog következni, de mivel Urának szemei nem voltak nyitva, hogy meglássák ellenségét , a Halálra, ő nem tudta megakadályozni, hogy ez bekövetkezzen.
Azok az Isten gyermekei, akik korábban összefogtak, hogy megnyissák a Pokol számára Isten Paradicsomának kapuit, újra összefogtak, hogy az Embert háborús fegyverként felhasználva hadat üzenjenek a Törvény Szent Szellemének.
Az Ember, aki Isten képmására lett teremtve, akinek saját Szava volt a Törvény, „Isten képmására és hasonlatosságára”, a Jó és a Rossz Tudományáról tudatlanul, amelyet úgy ismert, ahogyan mások által átélt történetet ismerünk, de amelynek gyümölcséből, a háborúból, soha nem evett, tudatlanul evett a tiltott gyümölcsből: a szent háborúból.
Történelmi szempontból az emberi nem családjainak Isten fiainak képmására és hasonlatosságára való megalkotásának végső eredménye az első királyság létrehozása volt, amelyet a világ valaha ismert: az első Ember, a bibliai Ádám királysága, az a sumér Alulim, „ akinek fejére leszállt a mennyből alászálló korona”.
Így tehát, miután befejeződött a mezopotámiai első városokat létrehozó neolitikus forradalom, a Föld népeinek Isten királyságához való közeledése – egy olyan terv, amelyet az évszázadok során a Törvény uralma alatt kellett megvalósítani –, azoknak az Isten fiainak a megrontottsága, akik teljes értelmi képességeik birtokában úgy döntöttek, Isten Szentlelke ellen, és a háborút birodalmuk királyainak kiváltságaként legitimálták: arra vezette őket, hogy megtévesztsék az Első Embert, az Ige iránti szeretetét lándzsaként használva, amellyel átdöfték Isten oldalát.
A Hazugságot nem ismerve az Ember nem láthatta a „régi kígyó”, Sátán Szavában mást, mint egy Isten szolgájának Szavát, aki Urának nevében szól. Ennek következtében az első Ember szent háborút indított a Föld minden nemzetsége ellen, hogy mindannyiukat Isten országába vezesse.
A Kígyó ravaszsága nem is lehetett volna gyűlöletesebb Isten számára az az Ember tudatlansága miatt a gonoszságról és arról az okról, ami „az ősi kígyót” arra késztette, hogy őt háborús fegyverként használja.
Nem az Ember, hanem a Szentlélek törvénye volt a kígyó ellensége, amelyet Sátán hordoz magában. De bár győzelme mézédes volt számára, vétke felfedte őrültségét: Hogy mer egy egyszerű teremtmény teljes háborút hirdetni a galaxisok mezejének Teremtője ellen? Hiszen a sátáni Sárkány még Isten gyermekeit sem tudta legyőzni – pedig ők is csak teremtmények –, és mégis merte háborút hirdetni magának Istennek, az istenek Teremtőjének? Miféle őrültség ez!?
A Végső Csatát éppen kihirdették. A lázadó fiai őrültségének hatalmassága – ezt a Bölcsesség jól tudta – nem tehetett mást, mint hogy felnyissa Urának a szemét. Amíg a Halál nem válik el az Élettől, a Teremtés örökre háborúban áll majd. A Halál, ez a vak erő, az Örökosság kezdet nélküli kezdetétől fogva az Élettel kiegészítve egymást, továbbra is pokoli csapásokat zúdít majd a Paradicsomra.
Már kétszer meg tette, harmadszor is megismételte, és addig fogja tenni, amíg meg nem találja a helyét a Teremtésben.
Csak Isten tudta megteremteni az Élet és a Halál közötti elválasztást. Ezért a Bölcsesség, ismerve Urát, látta közeledni a Végső Csatát.
Miután kihirdették a háborút, az Ember bukása már végleges tény volt, lázadó gyermekeinek őrültsége a szeme előtt zajlott, Isten felismerte igazi Ellenségét: a Halált, és ennek megfelelően cselekedett.
Ha fiához, Ádámhoz való szeretetből, akit tudatlansága a bűnbe sodort, Isten megbocsátotta volna bűnét: a Törvénynek az isteni természetre való emelése összeomlott volna, és Királysága ki lenne téve fiai szenvedélyeinek.
Az Ember evett, és királysága, amelyet Isten nevében szent háborúban emeltek fel, el kellett viselnie a bűnért járó büntetést.
De mivel az Ember nem volt tisztában azzal, hogy mi volt a valódi oka annak a manipulációnak, amelynek áldozata lett, és figyelembe véve, hogy ha ismerte volna „a kígyó” gonoszságát, az Ember soha nem vétkezett volna: igazságosságában Isten nem tehette meg, hogy a büntetést ne tegye megváltás tárgyává.
De bár a büntetést a megváltáshoz kötötte, ennek a büntetésnek le kellett járnia.
Az emberi nem tragédiája elkerülhetetlen volt.
Mivel azonban a megváltás története már meg van írva, arra kell összpontosítanunk, hogy milyen hatással volt Istennek az ellenségéről, a Halálról alkotott látomása, és hogy ez a látomás hogyan érintette az egész teremtését.
ISTEN FIÁNAK MEGTESTESÜLÉSE

Isten gyűlölete a jó és a rossz tudása iránt egy örök tapasztalatban gyökerezik. Bár Házának megismerte annak gyümölcsét: a háborút, a tény az, hogy Házának nem volt ismerete a jó és a rossz tudásának hatásairól mindaddig, amíg meg nem élte ezt a gyűlöletet, amelyet Isten ifjúságában élt át, egy olyan gyűlöletet, amely egy határtalan, zsigeri undorban gyökerezik a Hazugság, a Romlás és a hatalomért való hatalom iránt, amelynek horizontja a háború …
Egész Teremtésének át kellett élnie ezt a gyűlöletet, át kellett élnie ezt az undort, be kellett lépnie a Lényébe, és meg kellett éreznie azt a poklot, amelyet Ő átélt, és amelyet – mivel senkinek sem kíván, és Ő sem akarja újra átélni – Teremtésének is meg kell ismernie.
És ha Teremtménye, akkor annál inkább Egyetlen Fia.
Mert az az ász, amit „a sátáni kígyó” a tarsolyában tartott, az volt, hogy Isten egyetlen és elsőszülött Fiát kísértse meg a jó és a rossz tudásának gyümölcsével, és az Ő ügyének megnyerve, a háború iránti szenvedélyt ébresztve benne, a Fiú iránti szeretetből kényszerítse az Atyát, hogy áldja meg Birodalmának átalakulását egy jó és rossz feletti istenek udvarává.
Ha Isten Fia csatlakozott volna a „lázadó istenekhez”, mit tett volna akkor az Atyja?
A Halál célpontja végső soron a Fiú volt.
De ha Isten megnyitotta a szemét ellensége előtt, akkor Fiának is meg kellett nyitnia a sajátját.
Ádám világának bukása visszafordíthatatlan esemény volt az Ige Istensége miatt, és mivel a Megváltás az Ember tudatlanságának természetes következménye, az a szükségszerűség, hogy megnyissa szívét egész Házának, arra késztette volna Isten Fiát, hogy szembenézzen ellenségével, és mivel JÉZUS „Igaz Isten az Igaz Istentől” származik, és Atyja nem kételkedik Fia végső szavában a Halál ellen és Ádám Házának Megváltása mellett, az Emberiség Története a Föld nemzeteinek Teljességének Megváltásának Történetévé válna.
Mert valóban, a Gyermek templomi eseményéből láthatjuk, hogy amikor belépett a történelmünkbe, József atyjának, Ádámnak a vérében és testében öltözve, Isten Fia a Szentlélek buzgóságától vezérelve szállt le a mennyből, és királyok Királyaként és urak Uraként jött, hogy Dávid fegyvereivel meghódítsa a Földet, és királyságából elűzze koronájának ellenségét, Sátánt és lázadó angyalait, hogy a mennyei polgárságot kiterjessze az emberiség minden népére. Ebben a szellemben lépett be a jeruzsálemi templomba, mert ebben a szellemben szállt le a mennyből.
Az események így zajlottak le.
Az ember bukásának eseménye arra késztette Istent – aki már biztosnak vette a halál feletti győzelmét –, hogy új, forradalmi intézkedéseket hozzon, amelyekre alapozva újjáépítheti Királyságát; ezek közül az első az volt, hogy Fiának szembe kellett néznie koronájának ellenségével, a második pedig az volt, hogy a Fiú felfedezze az Ateremtés Istent az Atyában. Hiszen a Teremtés jövője kizárólag a Fiú válaszától függött a Teremtésen kívüli Isten Szentlelkének megismerésére.
Így tehát, a Jelenések könyvéhez igazodva – amellyel Isten lezárta könyvét, és amelynek ajtaját lepecsételte, hogy senki más, csak Krisztus örököse nyithassa meg –, az Atya magához vette a Fiút, és megszentelte őt a Mennyek Országának tanításával, amelyet a Fiú, miután emberré lett, az evangéliumban mindnyájunknak kinyilatkoztatott.
Azonnal elküldte őt hozzánk, és megtestesülve a Szűz méhében – akinek nevét mindannyian ismerjük: Mária Názáreti –, Isten nekünk, a Föld minden családjának adta Fiát, mint azt a Hőst, aki Éva leányából születve felemelkedik, hogy a Kígyó fejét összetörje, és minden embert megváltasson.
Miután ez megtörtént – az Megtestesülés, a Szentlélek műve és kegyelméből, hiszen „a Fiú Isten, és a Szentlélek is Isten”, az Örök Atya leült trónjára, és összehívva mindazokat a gyermekeit, akik „nem e teremtésből valók”, elrendelte, hogy Birodalmának minden fejedelme tegye le koronáját a lábai elé.
De Sátán és szövetségesei a Kígyó Tengelyén ezt megtagadták.
Mivel a Mennyben nem találtak helyet Sátán számára, Isten elrendelte kiűzését, és a Földre vetette, ahol – tudva, hogy eljött az Úr napja, a bosszú és a harag napja – Sátán elkezdte üldözni azt a Szűzanyát, aki meg fogja foganni a Megváltót, „a Béke Fejedelmét, a Csodálatos Tanácsadót, az Örök Atyát, az Istent velünk”.
Már tudjuk, mi történt.
József, a betlehemi, akire Isten rábízta Fia őrzését és gondozását, magához vette az Anyát és a Gyermeket, átkelve a vizeken, és elrejtette a Gyermeket és az Anyát a Nílus menti Alexandriában.
Már tudjuk, mi történt a Szent Család Izraelbe való visszatérésekor. És azt is, hogy a Gyermek miért szegült meg „szülei” parancsát, és miért ment be a Templomba, hogy kinyilatkoztassa magát, mint a Messiás.
Az az esemény örökre megváltoztatta Isten Fiát. Jézus felfedezte Krisztust, és Krisztusban Jézus felfedezte a Teremtésen túli Istent.

ISTEN FIÁNAK EGYETEMES KIRÁLYSÁGÁNAK MEGALAPÍTÁSA

A Fiú meglátta ellenségét, a Halált. És megismerte azokat a forradalmi intézkedéseket, amelyeket az Atya hozott, hogy Teremtését a Törvény Szent Szellemének Romolhatatlan, Elpusztíthatatlan Sziklájára alapozza újra.
Isten eltörölte a Birodalmat, és megalapította az Egyetemes Királyságot, amelynek örök koronáját Neki, Jézus Krisztusnak, az Egyetlen Szülött és Elsőszülött Isten Fiának adták.
Ahogyan „nem e teremtésből való” testvérei koronáikat Isten lábához tették, úgy a királyok Királyának és az urak Urának is ezt kellett tennie, és mint Isten Királyságának polgára, térdre kellett borulnia Isten Atya, a Végtelen és az Örökkévalóság Urának Bölcsessége előtt.
És a Fiú így is tett.
A Fiú a Mennyei Birodalom királyainak Királyaként és urainak Uraként lépett be a mi világunkba, az Atyja Királyságának egy polgáraként halt meg, és felment a Mennybe, hogy elfoglalja az Egyetemes Király trónját, akinek kezébe Isten az egész teremtését adta. Ezért mondta Isten: „Dicsőítettem őt, és újra dicsőíteni fogom.”
Valóban, hogy minden nép, Isten országának minden polgára kizárólag és egyedül a Királynak, Jézus Krisztusnak tartozik engedelmességgel; bármely rendelet, amely e Király törvényének – a béke és az élet törvényének – való engedelmességet sérti, árulás Isten Koronája ellen, büntetése pedig a teremtés életéből való kiűzés.
Az örök, egyetemes koronával a Fiú örökölte mindazokat a természetes tulajdonságokat, amelyek az Isten trónján ülőhöz tartoznak: Mindenhatalmat és bölcsességet, hogy egyetemes bíróként emelkedjen fel, akinek jogarára a Teremtés minden népe felel, mindazok, akik léteznek, és akik létezni fognak, beleértve ebbe a dicsőségbe az emberi nem egyetemes feloldozásának hatalmát is, amely az egyetemes üdvösség reményének forrása.
De ez az első forradalmi intézkedés, a Birodalom eltörlése és annak az Örök Egyetemes Királysággá való átalakulása! – Jézus Krisztust a kereszthez vezette, az emberi törvényt olyan tükörré téve, amelyben tükröződik az Ő engedelmessége a Mennyei Törvény iránt, feltámadásával Isten egy papi testületet, a Szent Anyát, a Katolikus Egyházat vezette be Királyságába, amelynek vallása a Szentlélek emberré válása: Krisztus.
Krisztusban a Szentlélek, aki az Atyában és a Fiúban van, látható Testet nyert, hogy – miután a Jó és a Rossz Tudományának tüzében megteremtetett – Isten Paradicsoma örökre védett legyen a Hazugság és a Bűn ellen.
Egyetemes Király; Mindenható Bíró; Egyetemes Főpápaként, Istenben élve – hiszen Őbenne van Isten –, Jézus Krisztus az Atyához közeledik, felöltözve arra, hogy megszentelje az összes egyházat, mindet a Testévé téve.
Mert valóban, az Úr Jézusban a Teremtés minden népének összes egyháza egyetlen vallásban egyesül. Hogy, ahogyan Isten fiai részesültek az egész Királyság feletti egyetemes joghatóságban – a politika és a védelem tekintetében –, ugyanúgy az Úr Jézus szolgáinak Testülete is egyetemes joghatóságot szerez a vallás tekintetében a Szentlélek Királyságának minden egyháza felett, amely az Atyában és a Fiúban él. „Olyan régóta vagyok köztetek, és mégsem láttatok engem.”
Forradalmi intézkedések, amelyek valójában az emberi nem tragédiájának folytatását jelentették; de amelyek – tekintettel arra, hogy Istennek, miután a Halál felnyitotta a szemét, újra kellett alapítania Teremtését – elkerülhetetlenné váltak.
Valóban szükséges volt, hogy az egész Teremtés saját szemével lássa azt a véget, amely felé a jó és a rossz tudománya vezet minden olyan világot, amely a nemzetek közötti háború törvényére és a nyelvi különbségek miatti testvérek közötti gyűlöletre.
De nemcsak a Menny fiai, hanem a Föld Isten fiai is szemtől szembe kell, hogy nézzünk a Halállal, hogy a Király Törvényéhez folyamodva Isten a hit által megállapítsa: nincs szükség arra, hogy átéljük azt, amiről a hit által tudjuk, hogy bekövetkezne, ha hit nélkül élnénk
KRISZTUS KORÁNAK ELSŐ ÉVEZREDE

Annak érdekében, hogy a Halál láthatóvá váljon a Menny Istenének gyermekei számára, Isten elrendelte, miután Fiát az Egyetemes Király Trónjára emelte, hogy az Ördögöt, Sátánt, az ősi kígyót láncra verjék és eltávolítsák a Földről Krisztus korszakának első évezrede alatt; és a Bűn beteljesedésének felgyorsítása érdekében Isten elrendelte, hogy korszakunk második évezredének elején az Ördögöt szabadítsák ki fogságából, és engedjék szabadon a Földre.
Istennek arra is szüksége volt, hogy gyermekei, mind a Mennyben, mind a Földön, saját szemükkel lássák, hogy Sátán gyűlölete a Szentlélek iránt örök. Mert Isten, mint Teremtő Atya, irgalmas ahhoz, hogy magához ölelje azokat, akik eltévelyedve bocsánatot kérnek ostoba cselekedeteikért.
Alig szabadult ki börtönéből az 1000. évben, az Ördög az ellensége megsemmisítésének szentelte magát.
Az egyházak egységének megzavarása gonosz szükségszerűség volt, hogy a nemzetek megosztásával világháborúkba vezesse őket, amelyek megnyitnák előtte az utat az emberiség pusztulása felé. Isten már megjövendölte: a Gonosz el fogja vetni az egyházak megosztásának konkolyát.
Miután először a Mennyből, majd a Földről is kiűzték ezer évre, ez a gonosz vetés az 1000. év után kezdődött.

A KELETI SCHISMA

Az ezeréves fogság alatt érlelt gyűlölet egy romlott emberben, Miguel Celulario-ban találta meg leghűségesebb eszközét.
A Halál előkészítette a talajt, amelybe gonosz fejedelme elvethette átkozott gyomnövényét. Egyrészt a 10. században a vatikáni pornokrácia állt, másrészt pedig az antikrisztusi tévedés, amelybe az ortodox egyház esett, amikor tagadta, hogy a Fiúra van szükség az Atyához való közeledéshez. Ez a tagadás magában foglalja a Fiú istenségének tagadását, azt a tagadást, amelyet maga Sátán is vallott a Mennyek és a Föld teremtése előtt, és ez váltotta ki a mennyei háborúkat. Mivel a Szentlélek Isten, és a Fiú is Isten, annak tagadása, hogy a Szentlélek kiárad az egyházakba annak köszönhetően, aki azok Fejének számít, az Úr Jézusnak, ez a tagadás nyílt lázadás az Atya és a Fiú istensége ellen. Ez a tagadás vezetett a bizánci ortodox egyház pusztulásához, amely pusztulás elérte utódjára, az orosz ortodox egyházra is kiterjedt, és amely pusztulás felé tart a görög ortodox egyház is, ha továbbra is a szakadásban marad. Ha ez a tagadás továbbra is fennmarad, Isten fellép a bizánci eredetű ortodox egyházak ellen, hogy leválassza őket az egyházak fájáról, és a Sátán és lázadó angyalai számára elkészített tűzbe vesse őket.
Bizánc pusztulása azonban már a levegőben lógott attól a naptól kezdve, amikor – Isten rendeletét megszegve, amelyben Isten elrendelte, hogy minden egyház váljon el a Római Birodalomtól, a bizánci ortodox egyház a konstantinápolyi császár szolgájává és birodalmának garanciájává tette magát. A bizánci egyház a császár iránti szeretetből arra törekedett, hogy Istenet rákényszerítse a Kelet-Római Birodalom elleni rendeletének visszavonására.
Valójában ez volt az a csapda, amelybe az Ördög akarta Istenet csalogatni, amikor Ádámot a bukásába. Csapdába, amelybe Isten nem esett bele, és amelyben kitartva a bizánci ortodox egyház a középkori görög népet a pusztulásba vezette.
A BEVONALÁSI HARC

Nyugat felé haladva, mindig arra törekedve, hogy a századokat egy abszolút, egyetemes összecsapás felé terelje, amelynek apokaliptikus tüzében a Földön minden életnek el kellene tűnnie, az Ördög a német népben lelkes szolgát talált.
Születésétől fogva barbár nép; kezdeteitől fogva a civilizáció ellensége, a német nép elkövette azt a szörnyű bűnt, hogy a katolikus egyházat, az Úr Jézus menyasszonyát, császáruk birodalmi szajhájává akarta tenni, és kudarcát az úgynevezett Investitúra-harc eseménye írta le.
A REFORMÁCIÓ

Alig győzte le őket VII. Gergely, a kamaszkorától fogva gyilkos nép, Németország máris felkelt Olaszország ellen, hogy a pokol tüzét Krisztus földi házának kapujáig vigye. Pokoli tűz, amelyet az Ördög táplált azoknak a fejedelmeknek a palotáinak falai között, akik – mivel nem tudtak elviselni más vallást és törvényt, csak a vas és a háború tüzét – testükkel és lelkükkel átadták magukat Sátánnak, és megtermelték azt az Ördögtől származó szörnyeteget, akit Márton Luthernek hívnak, mivel Németország nem tudta Krisztus Menyasszonyát császári szajhává tenni, fellázadt a Szentlélek ellen, hogy elpusztítsa annak Művét, és az összes európai keresztény nemzetet az első európai világháborúba, az úgynevezett harmincéves háborúba vezesse.
De ha Németország átadta magát a Pokolnak, Svájc sem maradt le mögötte, és megszülte azt az Ördög szolgáját, akit Kálvinnak hívnak, aki, a bölcsesség köntösébe öltözve azzal vádolta Isten Atyát, hogy ő rendelte el a Bűnbeesést, és választotta ki egyik fiát, Sátánt, hogy ruhája mögé rejtőzve eltakarja Mindenható és Örök Kezét.
Krisztus művének megsemmisítésére irányuló munkáját folytatva a Sátán megteremtette Antikrisztusát, azt a bizonyos VIII. Henriket Angliából, aki az egyház fejévé emelkedve a Brit-szigetek Istenévé kiáltotta ki magát.
A gúny pokoli visszhanggal zengett, amikor a brit szörnyeteg megmutatta két fejét: az egyiket férfi, a másikat női.
Lefejezve az angol egyházat, amelynek feje Jézus Krisztus volt, minden egyház Fejéje, aki Istenségében Isten, és akinek Istenségében mindannyian megkapják az Istennek járó szentséget, az Ördög átadta birodalmát szörnyű teremtményének, amivel a keresztény nemzetek közötti megosztottság teljes mértékűvé vált.

A SPANYOL BIRODALOM SZÜLETÉSE

A Halál, amely annak idején a Bűnbeesést támogatta, majd a keresztények elleni üldözést, és a kereszténység barbárok általi megsemmisítését, pontosan úgy, ahogyan előkészítette a terepet, hogy Fejedelme, amikor kiszabadul börtönéből, termékeny talajt találjon, ahol a gyomnövénye gyümölcsöt teremjen, minden földi erejét mozgósította, hogy kihasználva az egyházak közötti megosztottságot, megtámadja a keresztény Európát, Isten országát a világon. A Halál seregei már készen álltak a kereszténység lerohanására, amikor Bécs kapuinál Isten felébresztette a győzelem szellemét abban a népben, amely a leghűségesebb volt, amit az Egyház valaha is ismert: a spanyolokban.
Mint ahogy egy ártalmatlan gyalog lép előre, akivel senki sem számol, de aki halad, míg el nem éri célját, úgy ruházta fel Isten a spanyolokat erejével, és mivel arra születtek, hogy újra és újra legyőzzék a Halált, az Úr Isten az ő szolgálatába állította Amerika összes kincsét, amellyel szembeszállt a Halál seregeivel, annak árán, hogy elveszítette legjobb embereit és olyan kincseket, amelyek, ha a kincstárában maradtak volna, Spanyolországot a Föld leghatalmasabb nemzetévé tették volna sok-sok évszázadra.
Miután a Halált legyőzték abban a csatában, az Ördög szolgái rátámadtak az Úr Isten által kiválasztott Ábrahám nemzetére , hogy felemésszék egymást a harmincéves európai világháborúban. Ilyen kegyelmet kapott a spanyol nép azoktól a népektől, akiket megmentett a pusztulástól és a rombolástól, amelyet – ha Spanyolország hátat fordított volna Európának – a Halál seregei vetettek volna el Németország, Ausztria és Franciaország földjein.

GÓG ÉS MAGÓG

Miután felbomlott az egység a keresztény nemzetek között, és a Sátán által a Haláltól örökölt hatalommal ápolt kölcsönös gyűlölet miatt, megnyílt az út a világháborúk felé, a Góg és Magóg közötti csata felé. A Spanyol Birodalom felbomlásával, a katolikus egyház tanbeli tekintélyének elvesztésével és a sorsára hagyásával az Ördög tekintetét azokra a két népre fordította , amelyekben a viszály magja termékeny talajt talált: az orosz és a német nép felé. Képtelenek voltak felismerni azt a hibát, amelybe beleesettek, amikor Krisztus Menyasszonya ellen lázadtak fel, és a világuralomért folytatott küzdelemben Gog és Magog a 20. századot csatatérré változtatták.

XXI. SZÁZAD,
AZ ISTEN GYERMEKEINEK SZABADSÁGÁNAK DICSŐSÉGÉNEK NAPJA

És mégis, Isten ezer évre meghatározta az Ördög földi szabadulásának idejét. Ezen idő letelte után, Ábrahám és Sára példáját követve, a Király utódokat nemzett volna Feleségétől, és ezekkel az utódokkal eljött volna a Szentlélek által meghirdetett Nap: Isten gyermekeinek szabadságának dicsőséges napja: a Világszintű Szellemi Forradalom Napja! Hiszen miután Isten elrendelte az Ördög Földről való kiűzését, mondván:
„Ne legyen helye Sátánnak a Földön ”, a mennyeket is érintő, minden koronát eltörlő rendeletnek meg kellett hallgatni.
És valóban, az Új Nap eljövetelével a Szentlélek így szól Isten gyermekeihez:
„A Föld minden királya tegye koronáját a Mennyei Király trónjának lábához; az a nemzet, amely engedetlen lesz, elpusztul, mint a vasruddal megütött edény.”
Az egyházaknak pedig így szól az, akiben a megértés szelleme lakozik:
„Töröld el az egyházak ellen hozott összes kiközösítési rendeletet, hogy mindannyian közeledhessenek Uradhoz, és visszatérhessenek Istened házába. Az éjszaka elmúlt. Uratok irgalma él Istenetek egyesítő akaratában, hogy a Szentlélek egységében ragyogjon az isteni igazság fénye a Föld minden nemzete felett, együtt haladjanak az Ember Fiának találkozása felé, és hit legyen a Földön.” Jézus Krisztus nevében, az Egyedülszülött Isten Fiának, az Örök Egyetemes Királynak, a jelenlegi és jövőbeli népek minden egyházának Urának és papi fejének nevében. Hadd uralkodjon a törvénye a Földön, ahogyan a Mennyben is.

UNIVERZÁLIS EPILÓGUS

ÉN VAGYOK ISTEN, CSUPÁN ENGEM TEREMTETTEK, ÉS UTÁM NEM LESZ MÁS, mondja Isten.

Isten Fia feltámadása után annak szükségessége, hogy Isten hallgasson arról, miért tért vissza a világába, a végső csata természetéből fakadt, amely Isten és a Halál között zajlott a Teremtés Modelljéért, és amely Isten fiai között kibékíthetetlen ellentétet . Ezt a kibékíthetetlenséget Jézus Krisztus és apostolai vére pecsételte meg. Az Isten fiainak azon része, amelyet az Ősi Kígyó vezetett – a Sárkány Tengelyének Fejéül szolgáló, aki háborújának poklával elpusztította Isten Paradicsomát, még a mi Univerzumunk és világunk teremtése előtt, akinek neve Sátán volt – az az Isten fia, akit a Jób könyvében látunk, ahogy Isten Atyához közeledik, az Evangéliumban pedig Isten Fiát kísérti –, egy olyan univerzális birodalmi modellt akart ráerőltetni a Kozmosz Teremtőjére, amelyet egy istenek házának kellett volna irányítania, akik – mivel az istenek Istene fiai – a jó és a rossz felett állnának.

Isten Atya és Isten Fiú válasza egy ilyen társadalmi modell eltorzulására: az uralkodó páncélzata ellen – amelynek mentessége révén a bűnben való élet és a polgárháború törvényes joggá tétele a Paradicsomot pokollá változtatta volna – az volt, hogy a Törvényt Isten Természetével egyenrangúvá emelték, oly módon, hogy aki a Törvény ellen lázadna, háborút hirdetne a Teremtőnek a Kozmosz Teremtőjének.

De a Mindenható Úr Istentől, a Világegyetem Teremtőjétől való félelem nem akadályozta meg abban a generációban Isten gyermekei körében egy ilyen eltorzult gondolat terjedését, amely gondolat utálatos volt YAVÉ, az istenek Istene szeme előtt.

Ravaszságával a Sátánban lakozó Kígyó sikerült meggyőznie lázadó testvéreit arról, hogy a győzelem kulcsa abban rejlik, ha Isten Fiát a jó és a rossz tudományának gyümölcsével kísértik; aminek következtében Isten Birodalmának Királya átkerül az ő táborukba, és a kialakult tényállás nyomán Isten Atyának kénytelen lenne áldását adni Birodalmának alkotmányreformjára, végül elfogadva fiai társadalmi haladó modelljét.

Isten Fiának válasza itt, a Földön hangzott el. Ezért mondja a Szentlélek, hogy az evangéliumot a Mennyben hirdették. A válasz a kísértésre, amelyet Isten haladó fiainak vezetője kapott, tanítványai által rögzítve és az örökkévalóságra megörökítve.

A kormányzók mentességéről szóló törvény, akár Isten testvérei, akár fiai, az a törvény, amely szerint a Teremtés minden polgára kormányozva van. Így a Mennyben, mint a Földön.

Ma és holnap, és az örökkévalóságig, aki a bűncselekményt életszabályává, a hazugságot politikai harci eszközévé teszi – legyen az császár, király vagy elnök, püspök, bíró, katona, tudós, bárki is legyen, bárhol is végezze munkáját a társadalomban, bíróság elé áll. A törvény előtt nincs sem fiú, sem szolga; aki megsérti a törvényt, az igazságszolgáltatás előtt felel bűne súlyának megfelelően. Nincs Istenre hivatkozás a bíró ellen, az államérdek nem érvényesül Isten bírósága előtt.

Az Örök Élet Evangéliumát, amelyet itt a Földön hirdettek, annak a Vérével pecsételték meg, aki Isten Fia lévén a születési országának törvénye elé állították; e törvény szerint – amelyet Mózes írt – a jeruzsálemi templom lerombolását a kereszttel büntették. Mint Mindenható Fiú, aki Igéjével megteremtette a csillagokat, hogy elválasszák a fényt a sötétségtől, Jézus térdre borult Atyja Bölcsessége előtt, aki az igazságosságot nem hatalmának rettegésében, hanem a teremtés minden népe közötti béke iránti szeretetben alapozta meg, amelyet a Törvény romolhatatlansága tart fenn és táplál.

A hallgatás szükségessége, az a Tettek alapján meghallgatni Isten Fiának válaszát Isten Atya válaszára arra a kormányzati modellre, amelynek igazságát az a Kígyó merte megvédeni azzal az áron, hogy a háború pokoli tűzével felégette a Földet, megvalósult. De ennek következtében egy új szükséglet lépett a történelmi színre. Miért utálja Isten olyan végtelen erővel a jó és a rossz tudományát? … Olyan végtelenül, hogy Teremtéséből örök száműzetésre ítélje azt a lázadó gyermekek nemzedékét, akik hatalomvágyukban még azt is meg merték kockáztatni, hogy háborút indítsanak maga az univerzumok és világok Teremtője ellen.

Csak ha élőben szemléljük a halál törvényének hatását hatását egy, a Jó és a Rossz Tudományának alávetett világon, érthetnék meg gyermekei azt a gyűlöletet, amely az Örök Élet Teremtőjében lakozik. Egy ilyen következményeknek kitett Föld, amelynek végső sorsa egy saját maguk által kiérdemelt önpusztítás, miután évezredeken át a legszörnyűbb elképzelhető borzalmakat színre vitték – egy univerzális, öngyilkos paranoiás skizofrénia termékei –, egy olyan élmény, amelyet Isten az Örökkévalóságban többször, mint amennyit egy ember számokkal kifejezni tudna; csupán ennek a világméretű, paranoiás, öngyilkos skizofréniának a tanúi lehetnek gyermekei, hogy az örökkévalóságban megértsék annak a végtelen hatalomnak a természetét, amely Istenben lakozik, akinek elpusztíthatatlan Szikláján emelkedik igazságosságának Testülete – imádnivaló azok számára, akik szeretik az Igazságot és a Békét, gyűlöletes törvény azok számára, akik a Hazugság és a Korrupció a Hazugság és a Korrupció iránti szenvedélyüket.

Miért szabadítanánk fel az Ördögöt, akit már egyszer az Örök Száműzetésre ítéltek a Kozmoszból?

Két Szent Ok, amiért imádnunk kell Teremtőnket.

Az első: hogy mi, az Ő gyermekei meglássuk, hogy az Isten gyermekeiből álló gonosz nemzedék ellen hozott ítélet igazságos, jó és szent. Ezer év börtön sem lágyította meg a szívüket, nem tárta fel gondolataikat az őrület tükre előtt, amely arra késztette őket, hogy háborút hirdessenek az univerzumok és világok Teremtő Istenének. Ahelyett, hogy térdre borultak volna és kegyelemért könyörögtek volna, megsokszorozták gonoszságukat, és a katolikus egyház megsemmisítését választották bosszúul, amelyet – győzelemként érzékelve – magukkal visznek a pokolba.

Már láttuk azokat a háborúkat, amelyeket Szent Anyánk, a katolikus egyház ellen szítottak, amelynek méhében éltünk, ahogyan Krisztus Sárában, Ábrahám feleségében, és amelyekben Anyánk megsemmisítésével megsemmisítené Férje, Ellensége, a Mennyekben lévő Atyánk leszármazottait.

A halhatatlan élet kozmoszának Mindenható Ura tudta, hogy – akárcsak az a Luther, aki inkább a világ felgyújtását választotta, mintsem hogy lemondjon testvérgyilkos igazságáról – a Refirma rejtett istene már kijelentette a Menny előtt kockázatos döntését, az Emberi Nemzetség Teremtője – akivel iránt a legforróbb rajongást érez – úgy akarta, hogy Sátán gyilkos őrültsége által a Történelem útjának Végéhez vezető mozgás felgyorsuljon, és e gyilkos őrület által a századok lerövidüljenek, és az, amelynek egy új generációt kellett volna világra hoznia Isten gyermekeiből, akik Krisztus isteni méhéből születtek, a második évezred végén kiáradjon, Férje, Ura és gyermekei Királyának dicsőségére, így megtestesítve az Örök Atya Igéjét: „Csodálatos Tanácsadónak, a Béke Fejedelmének, Örök Atyának fogják nevezni”. Ez az a leszármazott, akiről a Szentlélek prófétált, mondván: „Az egész teremtés várja Isten gyermekeinek szabadságának dicsőségének megnyilvánulását”, rólunk, a Mennyek Királyának Házáról. Vagy talán a Teremtő dicsősége nem nyilvánul meg Teremtésében? Nem a Teremtésén keresztül dicsőül-e meg Teremtője?

Mi az Ő Lényéből származó lények vagyunk, az Ő Válasza a mi válaszunk. Nincs szükségünk arra, hogy világunk végét egy világméretű testvérháború tüzében lássuk, hogy a Romlás Fájának gyümölcse iránt érezzük azt a gyűlöletes érzést, amelynek ereje Teremtőnkben él, és amelyet annak a Szelleme által örököltünk, aki minket nemzett, hogy dicsőítsük Őt a Föld nemzetei előtt.

Ezért mondom nektek Atyám, a Mennyek Királyának nevében, mindazoknak, akik egykor keresztények voltatok: a gyónás kizárólag a katolikus egyházban született keresztényre vonatkozik; akit a katolikus egyház keresztelt meg, annak nem kell újra megkeresztelkednie, elegendő Krisztus hatalma a papjában, hogy eltörölje az örök élettől való eltávolodás bűnét.

Azok, akik szüleik kiközösítése alatt születtek a katolikus egyház keresztelése révén, megszabadulnak a szüleikre nehezedő kiközösítéstől. E keresztelés nélkül mindenki, aki a katolikus egyházon kívül született, az örök élet Urának törvényén kívül marad. A Szent Anyaszentegyház Urának keresztelése által minden lény megtisztul a keresztelés előtt elkövetett bűneitől és vétkeitől, és Isten Fiának kegyelméből és dicsőségéből mindannyian, abban a reményben, hogy az Úton maradunk, ítélet nélkül átlépünk ebből a világból az Ő Világába. Ez Isten Atya műve, aki annyira szerette a világot, hogy nekünk adta Fiát, és továbbra is annyira szereti a világot, hogy elrendelte annak a száműzetését a mi világunkból, aki a halálunkat kereste, mint egy haszontalan abortuszt, amikor még anyánk méhében voltunk.

Isten nem azért adta nekünk az életet, hogy eltiporjanak minket, hanem hogy legyőzzük minden ellenségünket, és örvendezzenek Királyunk és Atyánk halál feletti győzelmének.

Nem lesz világháború.

Nem kell látnunk ahhoz, hogy higgyünk. Elég nekünk a bennünk élő Szentlélek ahhoz, hogy elhiggyük: Teremtőnk nélkül mindannyian a Halál prédái lennénk, egy újabb porba harapó világ, mint oly sok más, amelyet Isten látott megszületni, majd hamuvá válni a szenvedélyek háborúinak tüzében, melyeket a Hatalom és a Gazdagság szül az élőkben.

Hogyan dicsőülne meg a Teremtő Teremtésének pusztulásában? Hát nem a Teremtő dicsősége nyilvánul meg Teremtésének pompájában és nagyszerűségében? És hol rejlik a Teremtés dicsősége, ha nem Teremtője nagyszerűségében és pompájában?

Hogyan hihetnénk el, hogy Isten ezt a világot a saját dicsőségére teremtette, amikor ez a világ a szemünk előtt csupán nyomort, romlást és pusztulást tár elénk!

Igaz, az őrült dicsekszik őrültségével, a gonosz gonoszságával, a hazug hazugságával, a bűnöző bűnével, de Istennek mi köze van az emberhez! Talán dicsősége abban rejlik, hogy hangyákat tapos el? Gazdagsága az aranyban rejlik? Erőssége az atomfegyverekben gyökerezik? Vajon Isten egy barbár, aki ellenségei koponyáiból készült poharakból iszik? Hogyan dicsőítheti magát Isten az agyag kiszárításával? Milyen dicsőséget adhat hozzá a számtalan galaxis Teremtőjének dicsőségéhez egy atom méretű teremtmény létezése? Hogyan örülhet teremtményei halálának az, aki eltemetett egy kozmoszt, hogy újat teremtsen, amelyben az élet azért születik, hogy halhatatlan legyen!

Mit mondhat a hegyekből kitermelt kő a szobrásznak? Számon kéri-e a vászon a festőt? Panaszkodik-e a zongora a kezek által előidézett zenére? Hát nem Isten a Teremtő par excellence, minden teremtő atyja? Örömét leli-e a Teremtő műve megsemmisítésében? Teremteni, hogy elpusztítson – hol él ez az őrült? Hát nem annál nagyobb a teremtés iránti szeretet, minél nagyobb a mű?

Kiben dicsőülhetne meg Isten, ha nem a Fiában, az Istentől származó Istenben? Ki dicsőíthetné Őt, ha nem ez a Fiú? És mégis, a Teremtő teremtményei iránti szeretetének természetfeletti misztériuma révén arra születtünk, hogy gyermekei legyünk, mindazokkal a jogokkal, amelyek azé, akinek Istenben mindene megvan. „Ő az enyémből vesz, és nektek hirdeti, mert az Atyáé mind az enyém, ezért mondtam nektek, hogy az enyémből vesz.” Isten a mi mennyországunk, a mi határunk – ezt mondja nekünk az Ő Fia. Miért keressünk kincseket messze, amikor az Isteni Bölcsesség Kincse a rendelkezésünkre áll? Talán azért, mert az Atyánktól kapjuk, kevesebbet ér ez a kincs? Jobb-e a föld mélyébe süllyedni, amikor az arany kéznél van? Mert ha az Atyánktól van, akkor nem a miénk?

Isten a Válasz. Benne lakoznak az Élet Tudományának minden titkai. Nincs békénk és nincs egészségünk, mert a Halálban keressük a törvényt, hogy legyőzzük azt. A béke és az egészség nem üzlet. A háború és a bűn nem üzlet. És mégis az mindenkinek, aki a Halál törvénye alatt él.

A Halál az utolsó ellenség. A Halál nem ismer barátokat, sem szolgákat, sem gyermekeket. A halál egy teremtetlen kozmikus erő; ha egyszer átlép egy kaput, egyetlen célja van: minden életet porrá zúzni. Csak Isten Lelke által lehet legyőzni, visszaverni. Megfeszítve, halottnak hagyva, győztesként jött elő, hogy megmutassa nekünk az utat a halál feletti győzelemhez: a Törvénynek való engedelmességet.

Soha ne együnk a jó és a rossz tudományának gyümölcséből. Az Ige-ben van az ember élete, nem a fegyverekben, sem az erőszakban.

Senki sem tévedhetetlen, mindannyian hibázunk, szükségünk van egymásra, hogy megoldjuk a mindannyiunkat érintő problémákat. Ahogy egy művész mondta: senki sem lehet mindig igazában, és senki sem lehet mindig tévedésben.

Az alázat a bölcs alapelve.

A méltóság nem épülhet embertársaink megvetésére.

Aki mindenek felett a gazdagság hatalmát szereti, az emiatt szegénységbe fog süllyedni, és a börtön lesz az otthona.

A tudomány természeténél és értelménél fogva minden nép szolgálatára áll; ebben hasonlít a papra, aki másokért dolgozik.

Hát nem a hasonlóink között érjük el a boldogságot? Ki másnál találhatná meg jobban a sajátját az, aki szereti a tudományt, mint az Univerzumot irányító minden tudomány Teremtőjénél?

Minden olyan gondolkodási és kutatási irányzatot, amely a földi lény és élet pusztulásához vezet, le kell vágni a tudomány fájáról; azokat pedig, amelyek az élet növekedéséhez vezetnek, minden önérdektől mentesen kell ápolni, és a nemzetek szolgálatában álló közösségeknek kell gondozniuk.

Az egyéni agy 100%-os kihasználtságáról szóló mítosz a tudatlanságon alapul; a 100%-os teljesítmény az emberi nemzetség összes intelligenciájának egységében rejlik, amely egyetlen univerzális neurális hálózatot alkot, nyitva állva Teremtőnk Mindenhatósága előtt, akiben az Emberi Intelligencia az örökkévalóságig tartó jövője.

„Én vagyok az Isten. … engem alkottak, és utánam nem lesz más” – mondja Isten. A Teremtő Szellemének kialakulási folyamatán, amelyen Isten Atya átment, Fia nem fog átmenni. Az a démoni kálvinista állítás, miszerint Isten Atya úgy teremtette ezt a világot, ahogyan mi megéltük, tagadja ezt a kijelentést, amelynek értelmében Isten Fiának nincs szüksége arra, hogy visszatérjen a Teremtés előtti állapotba, hogy saját maga tanulmányozza a világok és univerzumok teremtésének minden tudományát.

Isten Atya megmutatja Isten Fiának mindazt, amit cselekszik, és a Fiú úgy cselekszik, ahogyan látja az Atyát cselekedni. Sőt, Isten Atya ennél a Mennynél és e Földnél is nagyobb Műveket fog megmutatni neki, hogy elámuljunk.

A meghívás a legnagyobb látványosságra, amelyen egy teremtmény élőben részt vehet, Isten, amint éppen univerzumokat és világokat teremt, nem úgy dobta a fülünkbe, mintha disznóknak tenné ígéreteit – ami a 20. századi politikusokra jellemző cselekedet. Maga az Ige, Isten Fia hirdette meg nekünk, hogy ahelyett, hogy gyermekeitől és Házától megtagadná a részvételt Teremtő Művében, miután a Halál Kapuját bezárta, Isten a Teremtés Kapuját nyitva tartja.

Ne felejtsük el, hogy a Teremtő Forradalom, amellyel a mi Univerzumunk és Világunk Teremtése megkezdődött, eredetileg arra a nyomásra adott válaszként jött létre, hogy Isten gyermekei a Teremtés Napjai alatt bezárva érezték magukat a Paradicsomban: a Paradicsomról alkotott elképzelés inkább egy állatkertre hasonlított, mint egy nyitott, az élet számára azt eredményezte, hogy az Ember teremtésével világunk lett az első olyan nép, amelynek történelmét más világok gyermekei is végignézték.

Világunk tragédiája Istenben elutasítást válthatott volna ki a Kapu nyitva tartása iránt, hogy elkerülje egy új bűnös robbanást egy jövőbeli napon.

Az alternatíva nem az volt, hogy visszaforduljunk, sem hogy megfagyjunk az időben, hanem az, hogy előrehaladjunk. Mivel az Embert az Ő értelmes szellemében teremtette, és mégis elbukott egy gonoszságra és hazugságra szokott elme tapasztalatai előtt, bölcsességében Isten Atya egy új isteni teremtményt hozott létre, Fia, Jézus élő képét és hasonlatosságát, akiben a Teremtő Szentlelke a békéért és az egészségért való határtalan hatalom teljességében él, amely Jézus Krisztusban nyilvánult meg. A Halál és fiai által világunkra szabadított pokol tüzében kovácsolva ez az isteni Test a népek között marad, Isten távollétét jelenlétével pótolva, teljes szívével és teljes lelkével kristálytiszta víz a szemük előtt, ahogyan minden teremtmény gondolatai és szíve is az a Teremtő szemében.

Így teljesedik be, ami meg van írva: Három Személy, egyetlen Igaz Isten.

Hol van a haláltól való félelem? Hol van a félelem egy mindenható Lény Személyiségétől, aki ma jobb lehet, mint a kenyér, holnap pedig rosszabb, mint a méreg?

„ÉN VAGYOK, AKI VAGYOK” – megnyitotta mellkasát a Kereszten. „Ő az, aki volt, aki van” – nem volt egy Isten a Kereszt előtt és egy másik a Feltámadás után. Ugyanaz, aki felment a keresztre, ugyanaz a Jézus, aki a mennyekből tekint ránk.

Igen, valami megváltozott; aki az Úr nevében jött, az Atyja Birodalmának királyainak Királya és urainak Ura volt. Aki visszatért Isten házába, az egyetlen, örökkévaló, egyetemes Királyként lépett be oda.

„A trónon ülőnek és a Báránynak legyen áldás, a tisztelet, a dicsőség és a hatalom legyen örökkön örökké” – kiáltotta az Ég az Atya és a Fiú imádatában.

„Minden dicsőség, minden hatalom Isten Fiának” – kiáltjuk a Földön annak imádatában, aki értünk győzött le azt, akit NÉLKÜLE nem tudtunk volna legyőzni. Nincs más királyunk, mint Isten Fia, nincs más Urunk, mint Isten Fia; benne van a mi Istenünk és Atyánk, akit a YAVÉ ISTENNEK, a Kozmosz Teremtőjének, az Örökkévalóság Istenének és a Végtelen Urának járó imádattal imádunk, akinek Teremtő Karjából táplálkoznak a Galaxisok, és akinek köszönhetően az Új Kozmosz az Örökkévalóságig terjeszkedik a Sötétség által borított Mélység felett.

És a Szentlélekkel együtt mondjuk: „Hová mennénk, ha Nálad van az örök élet szava, Uram és Isten...

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy

Szenteltessék meg a te neved,

Jöjjön el a te országod,

Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.

Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek,

szabadíts meg minket minden gonosztól

és ne engedj minket kísértésbe esni.

Ámen...

 

 

Szerkesztette: Raúl Palma Gallardo

JÉZUS KRISZTUS ISTENI TÖRTÉNETE

ww.cristoraul.org

„EL VENCEDOR EDICIONES”